(13) „Jött valaki az ég felhőin…” (Dániel 7,1–14)

– Dániel látomásában rémséges vadállatok tűnnek fel, egyik felfalja a másikat. Igazi vadállatok ezek a korabeli, egymást követő birodalmak: a babiloniak, a médek, a perzsák, a mindent „egyesítő” nagy macedón (görög, hellén) birodalom, és annak utódbirodalmai. Mindegyik ijesztő, erőszakos, mindent felemésztő, a maradékot összetaposó, pusztító, nagyokat mondó szájával hőbörgő (1–9).

– Dániel jelenéig, koráig visz a látomás, a Kr. e. 168–165 közé, amikor a látomás szerint a „tizedik, pici szarvacska” hasít fel mindent (7–9). A macedón birodalom romjain többek között az egyiptomi (ptolemaiosz) és szír (szeleukida) királyok osztoztak, és a szeleukida, istent „játszó”, „pici szarvacska” IV. Antiochus Epiphanes elnyomta a zsidókat, megszentségtelenítette a templomot. A látomás ívét azonban meghúzhatnánk a mi jelenünkig is.

– Micsoda megváltás, áldott fordulat. A hatalom mégsem ezeké, hanem az Örökkévalóé (9–10). Őhozzá jött valaki! Az ég felhőin jött, a mennyből jött erre a világra (Filippi 2,6–11). Ez a valaki emberarcú volt, „emberfiához” hasonló, szemben a dánieli látomásban szereplő vadállatokkal. Ez a valaki emberarcú; akként, ahogy Isten, eredeti gondolata szerint, a saját képére és hasonlatosságára megteremtette az embert, jóságban, igazságban, szentségben (1Mózes 1,27–28). Ez a valaki az „öregkorú”, az örökkévaló korú, az Isten elé járult, Őelőtte borult le. Isten ennek az „emberfiának” adta az örök királyságot: a vadállatok között egy Őneki kedves „embernek”.

1Thesszalonika 2,1–12

103. zsoltár

Source: http://igemellett.blog.hu/