(25) „Megmondtam nektek…” (János 10,22–30)*

A BIZONYOSSÁGRÓL. – 1. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál. A tartós bizonytalanság egy idő után a legszilárdabb embert is felőrli. A legkínzóbb éppen az, amikor nem tudom, hogy meddig tart a próbatétel. Kibírom, ha tudom, hogy egyszer vége lesz a nehézségeknek (Jelenések 2,10). Örkény István „Tóték” című drámája és az ebből készült remek film, az „Isten hozta őrnagy úr” zseniálisan mutat rá erre a tényre. – 2. A bizonytalanság ugyanakkor életünk része. A döntő kérdés inkább az, hogy kihez fordulunk a bizonytalanságban? Önmagában életmentés, hogy itt Jézustól kérdezik meg: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?” Sőt, ezek itt a legfontosabbra kérdeznek rá, arra, hogy Jézus–e a megígért megváltó? (22–24) Ha ugyanis van megváltás, ha van örök élet, akkor van valódi megoldás, így kibírjuk a bizonytalanságot is; – mondhatnám azt, hogy kibírjuk ezt az életet, mert az Úrban több az élet. (Lukács 12,23) – 3. Áldott legyen az Úr, hogy ezt világosan kijelentette nekünk; – nyíltan megmondta, hogy miben reménykedhetünk, cselekedeteivel igazolta magát. Csak higgyünk Őbenne (25–26).

Példabeszédek 20,1–16

489. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A BIZONYOSSÁGRÓL.

– 1. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál.

Sokféleképpen tapasztalhatjuk meg a bizonytalanságot, de a tartós bizonytalanság egy idő után a legszilárdabb embert is felőrli.

A tartós bizonytalansághoz ugyanis egy idő után reménytelenség, kedvetlenség, feldolgozatlan feszültség társul.

Nincs az a „hős”, akit ne lehetne kikészíteni egy idő után a bizonytalanság valamelyik fajtájával.

A legkínzóbb a bizonytalanságban éppen az, amikor nem tudom, hogy meddig tart a próbatétel.

Kibírom, ha tudom, hogy egyszer vége lesz a nehézségeknek (Jelenések 2,10).

Örkény István „Tóték” című drámája és az ebből készült remek film, az „Isten hozta őrnagy úr” zseniálisan mutat rá erre a tényre.

– 2. A bizonytalanság ugyanakkor életünk része.

A döntő kérdés inkább az, hogy kihez fordulunk a bizonytalanságban?

Önmagában életmentés, hogy itt Jézustól kérdezik meg: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?”

Sőt, ezek itt a legfontosabbra kérdeznek rá, arra, hogy Jézus–e a megígért megváltó? (22–24)

Ha ugyanis van megváltás, ha van örök élet, akkor az élő Isten egyszülött Fiában van valódi megoldás, így kibírjuk a bizonytalanságot is, elhordozzuk a próbatételeket; – mondhatnám azt, hogy kibírjuk ezt az életet, mert az Úrban több az élet. (Lukács 12,23)

Erre a többre tekintve az itteni világ, a maga bizonytalanságaival együtt is értelmesebbé, szebbé lesz.

– 3. Áldott legyen az Úr, hogy ezt világosan kijelentette nekünk; – nyíltan megmondta, hogy miben reménykedhetünk, cselekedeteivel igazolta magát.

Csak higgyünk Őbenne (25–26).

Áldott legyen az Ő kiválasztó kegyelme, hogy hihetünk Őbenne, hihetünk az örök életben, és minden bizonytalanság közepette is bizonyosak lehetünk abban, hogy az Ő kiválasztó szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (27–29; Róma 8,38).

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Source: http://igemellett.blog.hu/