(3) „Az országban pedig Ataljá uralkodott.” (2Királyok 11)*

Nagy itt a káosz. Isten azonban kibogozza azt, ami emberileg kibogozhatatlan. Ehhez mindig használ hívő, hűséges eszközöket. Így használta fel Isten Jósebát, Ataljá királynő férjének, Jórám júdai királynak a lányát, aki nem volt Ataljá királynő vérszerinti leánya… Tudjuk követni a szálakat? Nem? Na, éppen erről a káoszról beszél az Ige. Ez a bűn. Ezért kell a megváltás. Jóseba elrejtette Ahazjá júdai király egyik fiát, Jóást, akit nem öltek meg a testvéreivel együtt. Ezt a Jóást 6 évig rejtegette Jóseba, a férjével, Jójádá főpappal együtt. Ez a Jóás lett, Dávid utódaként, Júda királya, 40 éven át, Isten akarata szerint (9–12). Isten ilyen bátor, hűséges, az Ő ügyéért alázatos kockázatot is felvállaló eszközei lehetünk mi is; – akik, ha kell, 6 évig is csendben hallgatnak, imádkoznak, várnak, és az Istentől rendelt időben cselekednek. Ne felejtsük el, Jóást 6 évig a templomban rejtegették. Isten megvédi azokat, akik az Ő ügyében szolgálnak.

Róma 10,1–13

457. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

NAGY ITT A KEVEREDÉS.

– 1. Próbáljuk kibogozni a káoszt.

Júdában, a déli országrészben az északi országrész egykori istentelen uralkodójának, Aháb királynak és Jezábelnek lánya, Ataljá királynő bitorolta a trónt.

Ez a trónbitorlás, valamint az abból következő káosz, amit a nevek felsorolásában is alig lehet nyomon követni, azért vált lehetségessé, mert Aháb király leánya Ataljá, a júdai Jórám királyhoz ment feleségül.

Gyermekük, a júdai Ahazjá, alig egy évet uralkodott a déli országrészben, amikor Kr. e. 841–ben megölték (9,27–29).

Ataljá és Jórám többi fiát is megölték az országba betörő filiszteusok és arabok (2Krónikák 21,17).

Saját fiainak halála után Ataljá magának akarta megszerezni a déli országrész trónját, ezért összes fiúunokáját megölette (1).

Ezután trónra is került Ataljá királynő, a déli országrészben, és 6 évig uralkodott ott (Kr. e. 841–835).

– 2. Isten azonban a határtalan emberi gonoszság ellenére sem hagyja figyelmen kívül üdvözítő szándékát.

A mai igeszakasz azt az örömhírt hirdeti, hogy Isten akarata minden emberi bűn okozta káosz és gonoszság ellenére is érvényesül.

Isten szándéka pedig az volt, hogy Júdában örökre Dávid utódai uralkodjanak (2Sámuel 7,16), egészen a megváltó Jézus Krisztus eljöveteléig.

A káoszon előbb–utóbb úrrá lesz Isten üdvözítő rendje.

Ez a mi egyetlen reménységünk.

Isten igaz és kegyelmes rendje nélkül ugyanis pont olyan az életünk, mint ez a fejezet: kaotikus, zavaros, átláthatatlan, gonosz, alig kibogozható.

Vegyük komolyan azt az intést is, noha mindenkit szeretünk és tisztelünk, mégis halálos káosz, robbanás támadhat abból, ha összeférhetetlen „dolgok” keverednek egymással, mint itt „észak és dél” házasságában.

– 3. Isten azonban kibogozza azt, ami emberileg kibogozhatatlan.

Ehhez mindig használ hívő, hűséges eszközöket.

Így használta fel Isten Jósebát, Ataljá királynő férjének, Jórám júdai királynak a lányát, aki nem volt Ataljá királynő vérszerinti leánya, de családi értelemben a júdai Ahazjá király húga volt.

Hiszen Ahazjá király, Ataljá és a júdai Jórám fia volt.

Tudjuk követni a szálakat? Nem? Na, éppen erről a káoszról beszél az Ige. Ez a bűn. Ezért kell a megváltás.

Ez a Jóseba elrejtette Ahazjá júdai király egyik fiát, Jóást, akit nem öltek meg a testvéreivel együtt.

Ezt a Jóást 6 évig rejtegette Jóseba, a férjével, Jójádá főpappal együtt.

Ez a Jóás lett, Dávid utódaként Júda királya, 40 éven át, Isten akarata szerint (9–12).

Isten ilyen bátor, hűséges, az Ő ügyéért alázatos kockázatot is felvállaló eszközei lehetünk mi is, akik ha kell, 6 évig is csendben hallgatnak, imádkoznak, várnak, és az Istentől rendelt időben cselekednek.

Ne felejtsük el, Jóást 6 évig a templomban rejtegették.

Isten megvédi azokat, akik az Ő ügyében szolgálnak.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Source: http://igemellett.blog.hu/