(4) „Adj nekünk örökséget…” (4Mózes 27,1–11)

Mik az igazán fontos kérdések? 

A törvény biztosítja e-világban a rendet. Ez fontos, Istennek tetsző, hiszen a rend az életet védi. A törvény fundamentumát és keretét, minden alaptörvény alaptörvényét, az Úr adja. Erre épülhetnek rá a vallási és polgári törvények, amelyek aztán az adott berendezkedés szerinti részletes szabályozást megalkotják. A jogtudósok a törvényi szabályozást aztán értelmezik, alkalmazzák az élet megannyi esetére; ha szükséges, a történéseket figyelve, az élet és a rend védelmében, törvénymódosítást javasolnak. A történelem mindig megmutatta, hogy előbb-utóbb összedől az a törvénykezés, amely nem az isteni alaptörvényre épült fel (2Mózes 20,1–17). 

Mai igeszakaszunkban egy ilyen fontos, Isten népének akkori életét rendező szabályozásról van szó, amelyben egy korábbi gyakorlatot módosított. Látjuk itt, hogy az Istennek kedves törvényi keretek között, a problémát bátran meg lehetett fogalmazni, azzal az illetékes vezetőkhöz lehetett fordulni, azok megkérdezték az Urat (5) – mert az Úr alaptörvényére akartak építkezni az új helyzetben is –, és végrehajtották a szükséges módosításokat (1–11). 

A Manassé törzsébe tartozott egyik családban, Celofhád családjában, lányok születtek: Celofhádnak öt lánya volt. Az Ígéret Földjének felosztása előtt, éppen Celofhád lányainak kérése alapján, tisztázni kellett egy problémát. Mivel a föld felosztása a férfi családfők szerint történt, ezért Celofhád családja kihalt volna, mert nem kapott volna földet, örökséget, Manassé törzsén belül (1–4). A kérdésre válaszként, Mózes általánosan megfogalmazta a szabályt: Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fia, a lánya örököl; ha lánya sincs, akkor a testvére, vagy a nagybátyja, vagy a nemzetségében legközelebbi rokon (5–11). 

Mik az igazán fontos kérdések? Fontos az életet védő, rendet biztosító törvény, amely mindig az élő Isten alaptörvényére épít. Egy berendezkedés csak így állhat meg, csak így lehet áldott és kedves az Úrnak, csak így szolgálhatja az abban lakók életének kiteljesedését. Ebben az isteni rendben, a férfiak és a nők egyformán kedvesek az Úrnak, mindegyik a maga szolgálatában. Az igazán fontos kérdések azonban túlmutatnak ezeken. Van-e örökségünk az Úrban, van-e örök életünk? A földi élet nagy ajándék, Isten ajándéka, de olyan rövid; csak az örök élet tágasságában, reménységében lehet az „itteni” teljessé. A jogi kérdések fontosak, de csak addig, amíg itt „bogarászhatunk, szöszölhetünk”; de semmit nem számítanak ezek a kérdések a halálunk óráján. Sok „itteni perünk” semmivé lesz. Csak az üdvözítő Jézus Krisztusban nyer értelmet az emberi élet. Köszönjük, hogy örök örökséget adtál nekünk, Urunk, a Jézus Krisztusban (4). 

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Source: http://igemellett.blog.hu/