Gyülekezeti filmklub 62. film: Kálvária (2016.05.20.)

2016.04.27 INDEX Templom a Balaton partján ez-4 (300 x 491)

A tragikus sorsú, fiatalon elhunyt rendező, Larisza Sepityko fő műve ez a felemelő és katartikus élményt nyújtó orosz alkotás. A film hőseinek legnagyobb próbatétele következik, amikor a náci fogságban dönteniük kell a túlélés vagy az elvek melletti bátor kiállás között. A keresztény filmművészet egyik legnagyobb jelentőségű alkotásának tartott film egy ember bukásáról és egy megalkuvást nem tűrő hős diadaláról szól, miközben hitet tesz amellett, hogy az élet minősége, és nem a hossza a  lényeges.

Rendezte:   Larisza Sepityko, Szereplők  Borisz Plotnyikov , Vlagyimir GosztyuhinSzergej JaovlevIvan Pirjev, Hossz: 111 perc

Résztvevők: Kovács Attila, Dr. Kővári Károly, Török Gyula, Steinbachné Cenkvári Klára, Steinbach Borbála, Mucsi Annamária, Dr. Kőváriné Balogh Edina és egy rokonuk, Varga Lajos, Varga Lajosné, Szabó Beatrix, Cseh Alíz, Horváth Gabriella, Takács Levente, ?, László Gergely és László András, Steinbach József (összesen 21 fő)