Gyülekezeti filmklubunk 63. filmjéről

2016.01.06 INDEX SJ toll IMG_2686

Maradj ki a történelemből?

Rövid gondolatok a gyülekezeti filmklub 63. filmjéről: „Az anyám és más futóbolondok a családból”

 

Ez már a 63. filmünk, 2002 januárja óta. Huszonegyen vagyunk, de megtöltjük a kicsiny gyülekezeti termünket. Utána Kővári Karcsi, a filmklub szervezője által hozott, és mások által is készített finomságokat kóstolgatunk, és beszélgetünk a filmről. Ilyenkor igazán kinyílik, megnyílik a film, Fekete Ibolya keserédes alkotása. Egyszerre felüdít és megríkat ez a film, egy református család története, benne közel száz esztendő eseményeinek ívével. Ez a mi történetünk is, ott vagyunk benne, nemcsak mint egy nép tagjai, hanem mint egyes családok is.

„A film egy asszony, Gardó Berta élete, amit a történelem sokszor és sok módon felborított. Életébe minduntalan beleszól a politika. Mégpedig úgy, hogy ők soha nem politizálnak, a történelemből csak annyi jut el hozzájuk, amennyi őket személyesen érintette. De ebből is kitellett huszonhét költözés.” (Rácz Sarolta). Többen kiemeltük a beszélgetés során azt a jelenetet, amikor Gardó Berta, a sokadik költözés után ráordít az 56-os események során utcára induló férjének: „Te maradj ki a történelemből!” Ez a család csak nyugalmat, csendes, valamennyire kiszámítható életet akart magának; – és ebből alig valamit tapasztaltak meg. Tényleg, maradjunk ki a történelemből? Jobb a nyugalom, a ránk bízott család eltartása, a gyermekeink felnevelése; mint a nagy események, és így életünk sorának aktív, érdemi, bár kockázatos formálása? Ahogy ez a kérdés el is hangzik a filmben. Persze nem menekülhetünk ki a világból. De érdemes aktív résztvevőként abban bíznunk, hogy valamit is lehet változtatni a világ során? Érdemes ebbe belekeveredni, áldozatokat hozni, netán belehalni? Ma ezt a dilemmát egyik ismerősöm ekként oldotta meg: Igyekszem minél kevesebb „radaron” feltűnni! Több neves politikus visszaemlékezéseit elolvastam. Önéletírásuk alapvető történeti forrás. Szinte mindegyik kimondja, valaki diplomatikus burkoltsággal: lehetséges, hogy szerepelni fog a világtörténelem lapjain, de erre ráment az egész egyetlen élete, és még sokaké, akik körülötte éltek és fontosak voltak neki.

Lenyűgöző az a szent bátorság, amivel a film bemutatja, de nem értékeli az eseményeket. Illetve a család életének bemutatásán keresztül történik meg ez az értékelés. Maga a „narratíva” az értékelés. Miközben bennünk felszakad a saját családunk, felmenőink élettörténete. Micsoda „intelligencia”. Nem kell mindig mindent azonnal megmagyarázni, értékelni, azonnal „kétpofával” üvölteni, állást foglalni. Persze, vannak „idők”, amikor a mártíromságot is felvállaló, világos szólás ideje van, mert belehalunk a gonoszságba. De többször kellene előtte hallgatni. A dolgok ugyanis bonyolultak, de a végén majd, hisszük, kisimulnak, – ahogy Reményik Sándor írta. Sajnos, az ember úgysem kerülheti el, hogy vagy ide, vagy oda sorolják be. Netán a felmenői miatt eleve baj van vele. Aztán megmondják neki, hogy most éppen kit kell szeretni és kit kell utálni; – vagy ennek fordítottjaként őt utálják, a fekete kocsival érte jönnek, ha nem menekült el időben; mert nem kényszeríthették bele abba, hogy életéért, „gyermekeiért” beálljon a sorba… Ez a szabadság nagy társadalmaiban is így van. Ez az üzenet a beszélgetés során, sokakból előjött.

A film leheletfinoman, és éppen emiatt megrázóan ábrázolja azt a „világot”, amikor senki nem bízhat senkiben, és a gyanakvás szétrohaszt mindent. Sajnos, joggal. Mindenki figyeli, jelenti a másikat: és az első ilyenfajta „elszólásra” tovább kell állni. Többször beigazolódott: nem volt alaptalan a gyanakvás, a baj megérzése, az óvatosság. Pocsék egy dolog így élni. Isten mégis kegyelme hordoz: oltalmat, vezetés, örömöt ad (Zsoltárok 5); – még ilyenkor is.

Huszonhét költözés, ugyanennyi újrakezdés, micsoda erő kellett ehhez. És Gardó Berta, valamint a férje, Barkó Lajos nem keseredtek meg. Mindig észrevették azt a pici, de életmentő örömöt, amibe bele lehetett kapaszkodni, hogy az öröm, a remény győzzön a megkeseredés helyett. Ilyen apró öröm a kertben magától termő apró földieper, maga a kert… Szinte szimbolikussá lesz az a jelent, amikor a külföldre menekült rokonoktól (ők jobban tették?) kapott görkorcsolya táncra készteti a férjet, Lajost. A film egyik fontos üzenete ez: apró örömökben megtalálni a végső megérkezés felé vezető út reménységét. Még akkor is, amikor a saját házunkat elvették mások, a megváltozott időkben, és nekünk kivert kutyaként kell menekülnünk onnan, amiért megdolgoztunk; nemcsak mi, hanem őseink, azok, akik előttünk jártak.

A film a főhősnő nagyszüleiig megy vissza. Ami nekik van, abban az elődök odaadó munkája is benne van. Ezért a polgári, relatíve tisztes élet, vagy éppen viszonylagos gazdagság méltatlanul elirigyelt. Tenni kell a dolgunkat, és az elődökéhez még tisztességgel hozzá kell tenni valamit, nem azokét is eltékozolni; – akkor nekünk is van, egyre több. Így méltatlanul irigyelt az, amink van. Sokan vannak, akik panaszkodnak, hogy nekik nincs, miközben elirigylik a másikét, és csak tékozolnak,. Ez nem általános, mindenhol érvényes megállapítás, mert a világban tapasztalható egyenlőtlenségek igazságtalanok, sok esetben a pozíciók esélytelenek. De ez csak az érem egyik oldala. A filmben lakások berendezése a tisztes, nem hivalkodó, de megbecsült „juss” jogosságára utal; amit elvenni, csak úgy… Nem értékelem. A film sem teszi.

Szóval ez a házaspár, mindig újrakezdte. Az apró örömöket megbecsülték. Egymást nagyon szerették. És amikor megöregedtek, akkor hazatértek. A férj halála olyan korrekten ábrázol valami kimondhatatlant. Van erőnk újrakezdeni, a kis örömöket meglátni; – de egyszer csak elegünk lesz (így hangzik el a filmben, a férjnek egyszerre csak elege lett…), elég lesz ebből az egészből. Akkor már jó elmenni. A feleség, Gardó Berta hosszú élete lassú kimenetelés ebből a világból, ahol a jelennek már nincs jelentősége. De a múlt él elevenen. Amikor pedig meghal, hirtelen felragyog egy fény. Nem látszik más, csak a fehér vászon. Vége. De ez a „vég”, az élet kiteljesedésének kezdete. Református hitünk szerint mindenképpen.

Végezetül, az egész filmet egyben látva, azért imádságos szívvel tegyük hozzá, hogy az Úr óvjon meg bennünket az ilyen próbatételektől, amelyeket ez a család, és akkor is, ma is sokan átélnek, mert elkényelmesedett életünk kiszámíthatatlanul reagálna azokra. Imádkozzunk minden szenvedőért, könyörögjünk a világ vezetőiért, hogy, mint Isten eszközei, segítsenek megoldani a sok bajt, hogy „nyugodt és csendes életet élhessünk” mindenütt (2Timóteus 2,2), és abban se bízzuk hitetlenül el magunkat.

A film utáni imádságban hálát adtunk az alkotókért, a jelenlévőkért, és azért, hogy Isten a történelem Ura is. Sok az érthetetlen próbatétel, de az események végső menetét az Úr tartja a kezében, és a „gyeplőt” nem adja ki a kezéből soha. Még a trianoni határokat húzogató rajzolt, gyarló „ujj” mögött is ott rejtőzik az Úrnak valamiféle, még rejtett célja – mondta a beszélgetés során valaki. Az Úr a történelem Ura. Ez az üzenet kimondatlanul is ott feszült a film egészében, vonalvezetésében, megoldásaiban, gyönyörű felvételeinek, „díszleteinek”, vágásainak, és színészi teljesítményének összességében.

 

(Részletes elemzés:)

http://www.movieaddicts.hu/2015/11/04/anyam-es-mas-futobolondok-a-csaladbol-kritika/