Hűséges az Isten

„⁹Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.”

(1Korinthus 1,9)

A kiemelt, egyetlenegy igevers alapján, a mai istentiszteleten egy tematikus prédikáció hangzik el, amely természetesen az igeszakasz és a teljes Írás összefüggésébe helyezve, a hűségről ad igei tanítást.

Korunkban aktuális, fontos a hűségről szólni.

1. A hűséges Isten

Először vizsgáljuk meg teológiai értelemben, hogy mit jelent a hűség. A hűségről az Ige Istennel kapcsolatban szól. Gyönyörű, rövid, tömör ez a kijelentés: „Hűséges Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való közösségre”. Valóban, ha valamit, dadogó, emberi beszéddel el tudunk mondani az élő Istenről (hogy milyen az Isten, ki Ő valójában), akkor e kijelentés alapján Isten hatalma mellett a szeretetében megmutatkozó hűségét emelhetjük ki. Hűséges az Isten: „…ha mi hűtlenkedünk, Ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja” (2Timóteus 2,13).

Hűségét sokszor megbizonyította számunkra. Hányszor megmutatta ezt a hűségét népe életében. Ez a „közösségi-egyházi” vonatkozása ennek az Igének. Ő hűséges népéhez. Az egész Szentírás, az Ószövetségtől az Újszövetségig, az ígérettől a beteljesedéséig erről szól: Isten kiválasztotta népét, ígéretekkel ajándékozta meg őket, vezette népét, csodálatosan cselekedett értük. Ismerjük a konkrétumokat: kiválasztotta Ábrahámot, nagy néppé tette utódait, megnyitotta népe előtt a Vörös tengert, vezette őket a pusztában, odaajándékozta nekik az Ígéret Földjét, megígérte és elküldte a Szabadítót, Jézus Krisztust. Ábrahám kiválasztása ezért történt, hogy általa a föl minden nemzetsége üdvösséget, örök életet nyerjen, annak utódában, a Jézus Krisztusban. Hűséges volt az Isten, ígéretét beteljesítette, elküldte egyszülött Fiát, Jézus Krisztust; – Őbenne az üdvösséget minden nép számára megnyitotta, hogy ez az örök élet megjelenjen és áldottá tegye már itt, ezt a földi életet. Dobbanjon meg a szívünk, hogy milyen hűséges a mi Istenünk.

Nemcsak Isten népe, hanem az egyes hívő ember is megtapasztalja ezt a csodát, hogy hűséges az Isten. Boldog bizonyosság ez, az egyes hívő ember számára is, hogy az Isten szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38). Isten, aki elkezdte bennünk a Krisztus-hitnek jó munkáját, el is végzi azt, folyamatosan kiteljesíti azt (Filippi 1,6). Tehát lesz számunkra megérkezés, nem tévedünk el, nem veszhetünk el: az üdvösség egyszer s mindenkorra vitathatatlanul a miénk, bármilyen bukás, nyomorúság is terhel bennünket. Mekkora vigasztalás, erőforrás ez az üdvbizonyosság. A lényeg mindig az Isten döntése, ezek nem rajtunk múlnak. Az üdvösség nem erkölcsi kérdés. Hűséges az Isten.

2. A hűséges ember

Folytassuk tovább a gondolatsort az Ige gondolatmenete szerint: „Hűséges az Isten, aki elhívott minket az Ő Fiával, a Jézus Krisztussal való közösségre”. Vagyis a hűséges Isten az Ő hűségét Krisztusban nekünk akarja ajándékozni. A Jézus Krisztussal való közösségben Isten megbocsátja eddigi hűtlenségünket (a régiek elmúltak), újjászül, és adja az Ő hűségét nekünk. A hűséges Isten, a Jézus Krisztussal való közösségben hűségessé akar formálni bennünket. Ennek az Igének az első üzenete így hangzott, hogy hűséges az Isten, ebből következik a második üzenet: Őáltala és Őbenne hűséges az ember. A Jézus Krisztussal való „koinoniában”, az újjászületés csodája által Isten az Ő hűségét nekünk ajándékozza, hűtlenségünket megbocsátja, hogy mi magunk is hűségesek lehessünk. Innentől kezdve az üdvösség már “erkölcsi” kérdés is.

Végig azon gondolkoztam, hogy mi ennek a hűségnek a lényege? Jézus Krisztusban valóban elmúltak a régiek és újjá lett minden (2Korinthus 5,17). Az új élet, az örök élet egyszer s mindenkorra a miénk, azt senki el nem veheti tőlünk. Erről szóltam a prédikáció kezdetén. Ez az új a miénk. Ha pedig ez így van, akkor ez a bizonyosság minden hűség forrása: hiszen minden a miénk! (2Korinthus 4,15) Ez a bizonyosság megelégedetté formálja a hívő embert. Nagy nyereség az istenfélelem megelégedettséggel (2Timóteus 6,6). Minden hűség forrása ez a megelégedettség. Jézus Krisztusban a régiek elmúltak, az új és örök élet egyszer s mindenkorra az enyém, tehát minden körülmények között megelégedett lehetek, hiszen már minden az enyém. Megelégedett ember az, aki felfedezte, Isten vezetését kérve kiterjesztette és elfogadta “kereteit”, és azon belül boldogan él. Az elégedett ember nem feszegeti az Úrtól kapott “kereteit”.

Fordítsuk meg a gondolatot, hogy jobban értsük. Minden hűtlenség kiindulópontja az elégedetlenség. Ez a lelkület generál minden hűtlenséget: soha nem jó az, ami van, mindig más kell, új kell, jobb kell, több kell, mint ami van. Ha pedig már nem tudok változtatni azon, ami van, mert nincs rá lehetőségem, erőm, akkor irigykedve tekintek azokra, akiknek látszólag, úgy tűnik, hogy jobban megy, több jutott, mint nekem. Mindig több kell, mindig más kell, mindig új kell; – ez az elégedetlenség szüli a hűtlenséget. Gyilkos irigység támadhat a szívemben, miközben mindenféle eszközzel próbálkozom megszerezni az újat, többet, a szebbet. Ahelyett, hogy örülnék más örömének, sikerének; annak, hogy legalább neki „több” van; – inkább támadok, gyűlölök, kitörök kereteimből, én sem hagyom magam.

A megelégedés Isten ajándéka, minden hűség forrása, miközben ez a megelégedés tesz képessé arra, hogy Isten világosságában, higgadtan, józanul, indulatoktól mentesen észrevegyem azt, ami valóban nem jó, amin változtatni kell. Ez a megelégedettség tehát nem valami hanyag beletörődés a rosszba, hanem tevékeny jelenlét, egyáltalán nem valamiféle unalmas állapot.

Említek egy kisregényt, ami segít megérteni, hogy miről van szó. Hrabal tömör kisregénye a Sörgyári capriccio annyi mindent elmond életről, történelemről, emberi sorsokról, a 19. és 20. század fordulóján, amikor végérvényesen elkezdődött a „modern” kor. Gyönyörűségesen megírt kisregény ez, aminek evangéliumi üzenete is van. Olvashatunk a könyvben egy jelenetről, amikor a főszereplő asszony, egy gyönyörű nő, a sörgyár hátsó, elhagyatott részében, egy fakádban fürdik. A kisregényből készült film is ihletetten képezte le ezt a jelenetet. A főhősnő, miközben fürdik, a következőket gondolja: Jó érzés volt, ahogy átjárt a forró víz, testemet, lelkemet üdítette, közben kicsomagoltam minden abroszt, amibe eddig az életemet rejtettem, átgondoltam az életemet, és belegondoltam abba, hogy idáig jutottam életem során, eddig a fakádig (mondhatnánk, nagy karrier). Ám a főhősnő hozzágondolja: de én itt boldog vagyok.

Ez a megelégedettség! Testvéreim, ez hiányzik nagyon belőlünk, még az egyházban is. Állandóan azt halljuk, hogy mi nem jó; és soha semmi sem jó, soha nem vesszük észre azt, ami jó, amiért hálát lehetne adni, ami Isten ajándéka, ami boldoggá tesz. Elégedetlenek vagyunk: mindig más kell, mindig több kell, mindig új kell. Urunk, add nekünk, a Veled való közösségben, a hűséget, adj megelégedettséget. Hűséges az Isten, aki a Jézus Krisztussal való közösségben hűséges emberekké formál bennünket.

3. A hűség színterei

Ez a hűség mindig konkrétumokban mutatkozik meg. Itt lesz „leföldelve” az Ige üzenete, itt lesz gyakorlativá az Ige. Tehát a hűség konkrétumairól beszéljünk a továbbiakban. Sok ilyen konkrétumot említhetnék, ahol a hűséges Isten hűséges emberré formál bennünket. A legfontosabb ilyen terület a házasság. A házasság Isten ajándéka, Őtőle kapott életrend, ami sok veszélynek, támadásnak, kísértésnek van kitéve. Ezért itt különösen érvényes, hogy „aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen” (1Korinthus 10,12); hiszen a „működő házasság” kegyelmi állapot. Vallom azt, hogy Isten a legmélyebb helyzetekben is megadja kegyelméből az újrakezdés lehetőségét, de ez a kegyelem, drága véren szerzett kegyelem; így az újrakezdés lehetőségének kivétele csak erősíti a szabályt. A házassági hűség egy fontos konkrétuma a hűségnek. Gondolj arra, amikor megfogadtad hitvestársadnak, hogy vele tűrsz, szenvedsz, a másikat sem egészségben, sem betegségben el nem hagyod.

A hűség másik konkrétuma: hűség a feladatban. Itt most nem az egyházon belüli feladatról, hanem a világban végzett feladatunkról van szó. Neked, keresztyén embernek mi a feladatod a mindennapokban, abban hűséges vagy-e? Ezt a mindennapi feladatot Istentől kapott ügyként kezeled-e? Van-e olyan „ügyed” a mindennapokban, amit az Istentől fogadtál el? Van-e olyan ember, szomszédod, munkatársad, valaki, akit rád bízott az élő Isten? Nem a világ összes feladatát, nem a világ összes problémáját, nem a világ összes emberét bízta ránk az Isten, hanem konkrét, hétköznapi, „kicsiségükben” is „hatalmas” feladatokat és embereket. Van-e ilyen Úrtól kapott és fogadott feladatod, ügyed, embered? Hűséges vagy-e ebben a feladatban?

A hűség harmadik, általam kiemelt konkrétuma (a sort lehet és kell is folytatni): hűség a Krisztus ügyéhez. Ez a hűség ma különösen aktuális. egyházában, az Ő gyülekezetében. A hűség jele az, hogy a mostani vasárnapon ide áldoztad az idődet, pedig annyifelé mehettél volna. A jelenléted hűség. A Krisztus ügyéhez való hűség azt jelenti, hogy letettem a voksot: Uram, Téged követlek, szolgállak, ebben a felekezetben és gyülekezetben, amely nem tökéletes gyülekezet (nem is lehet az, ha már én ott vagyok), de én mégis itt akarom megélni a hitemet. Dönthettem, mert Te előbb döntöttél felőlem. Vannak olyan emberek, akik még negyven évesen is keresnek, egyik gyülekezetből járnak a másik gyülekezetbe, mert itt ezzel, ott azzal elégedetlenek. Ez is hűtlenség, paráznaság: lecserélni gyülekezetet, lelkészt, ha az idő múlásával megszokottá vált, netán csalódtam, megbántottak. A hűség feltétele, hogy az egyházzal kapcsolatosan is le kell számolni az illúziókkal, és könyörögni kell az előbb már kifejtett megelégedettségért.

*

Összefoglalom az Igét. Hűséges az Isten, aki a Jézus Krisztussal való közösségben hűségessé formál bennünket, melynek nyomán ez a hűség életünk legfontosabb területeit megszilárdítja.

„Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2,10)

Ámen.