Betölt az Úr Lelke

⁵Ezt mondja az ÚR azokról a prófétákról, akik félrevezetik népemet, akik békességet hirdetnek, ha van harapnivalójuk, de hadat indítanak az ellen, aki nem ad nekik enni: ⁶Olyan éjszaka száll rátok, amelyben nem lesz látomás, és olyan sötétség, amelyben nem lesz jövendölés. Leáldozik a próféták napja, nappal is sötétség borul rájuk. ⁷Szégyent vallanak a látnokok, pironkodnak a jósok, eltakarják arcukat mindnyájan, mert nem kapnak választ Istentől. ⁸Engem azonban betölt az ÚR lelke erővel, igazsággal és hatalommal, hogy megmondjam Jákóbnak a bűnét, Izráelnek a vétkét.

(Mikeás 03,05-08)

Mikeás próféciája nehéz, bennünket is megintő igeszakasz, amelyben ugyanakkor ott rejtőzik a féltő szeretet.

Pünkösdi Ige ez, nem a megszokott, de annál fontosabb pünkösdi Ige.

A felolvasott igeszakasz csúcspontja az a prófétai bizonyosság, amivel Mikeás szól és cselekszik: „Engem azonban betölt az Úr Lelke erővel, igazsággal és hatalommal…” (8).

1.

Engem pedig betölt az Úr Lelke (8). Mit jelent ez a fontos mondat? A válaszhoz röviden át kell tekintenünk mindazt, amit A SZENTLÉLEK MUNKÁJÁRÓL tanít a Szentírás, és amit Kálvin is hangsúlyozott „A keresztyén vallás rendszere” című hatalmas művében.

A Szentlélek általános munkája, Kálvin szerint „általános kenete” az, hogy Isten Lelke éltet minden embert. A Biblia első lapjain is ezt olvassuk: Isten a föld porából formálta meg az embert, és életnek leheletét lehelte az orrába (1Mózes 2,7). Vagyis Isten saját Lelkéből adott az embernek, az élet Lelkét adta az embernek, hogy ezáltal, az élettelen test megelevenedjen, és ebben a testben, az Ő Lelke által, az ember lelke is élni kezdjen.[1] A Szentlélek éltet minden embert, nemtől, kultúrától, vallástól függetlenül, ezen a világon. Még érthetőbben mondom: a földgolyó bármely szögletén lélegzetet vesz valaki, akár akarja, akár nem, az élő Istenről tesz tanúbizonyságot. Ez a Szentlélek munkája a világban.

A Szentlélek különös munkája az a csoda, amikor Isten Lelke hitet támaszt egy ember, vagy egy közösség életében; – azaz megnyitja az értelmünket, a szívünket az Ő szava előtt, és igaznak pecsételi el Igéjét az életünkben. Ezáltal elkezdődik bennünk és közöttünk az a folyamat, amit Pál apostol részletesen leír a Római levélben (8,29-30): akiket kiválasztott, azokat életük egy pontján megtérésre segíti, újjászüli, megigazítja, megszenteli és megdicsőíti az Úr. Nagyon fontos, hogy a ránk bízott gyermekek, vagyis a következő nemzedék számára átadjuk a hitünkkel kapcsolatos ismereteket. Ez az, amit Isten rajtunk kér számon. Hitet azonban mi nem adhatunk, ezért az eredmény már nem ránk tartozik, hiszen Isten Lelke ajándékozza a hitet. Ez a hit aztán mindig betagol bennünket a gyülekezet közösségébe, és ott aktív jelenlétre, azaz szolgálatra hív el, Isten dicsőségére és a másik ember javára. Először mindig a közvetlenül ránk bízottakkal kapcsolatos ez a szolgálat. Ez a Szentlélek munkája az egyes ember életében, és az egyházban, valamint ezt az ajándékot nevezik a kisegyházak „Szentlélekkel való megkereszteltetésnek” (Márk 1,8).

A Szentlélek rendkívüli munkája pedig az, amiről Mikeás próféta beszél a mai igeszakaszban, miszerint Isten egy rendkívüli időszakban különösen fontos szolgálatra is elhívhat bennünket. Ez a szolgálat minősített időben történik, meghatározott ideig tart, amelyhez Isten Lelke erőt ad. Erről beszél a próféta, miszerint ilyenkor betölt bennünket az Úr Lelke (8), hogy ezt a rendkívüli szolgálatot legyen erőnk, bátorságunk, bölcsességünk és vezetésünk végigvinni. Ilyenkor úgy tölt be bennünket az Isten Lelke, ahogy a medencét a víz borítja, vagyis abban sehol nincs egyetlen négyzetmilliméternyi hely sem, amely száraz maradhatna. A mi Urunk, Jézus Krisztusra is így töltetett ki a Szentlélek, amikor megkeresztelkedett (Márk 1,10). Ez a Szentlélek munkája a minősített korszakokban.

A Szentlélek mindhárom munkája: az általános, a különös és a rendkívüli munkája is kegyelmi állapot.

2.

Még pontosabban érteni fogjuk a fentieket akkor, ha alaposabban elemezni kezdjük a felolvasott igeszakaszt, Mikeás próféciájának egészét. A próféta itt A „LÉLEKTELEN” IDŐKRŐL szól.

A szentlelkes idő kegyelmi állapot, és a „szentlélektelen” idő pedig ítéletes állapot.

A próféta Isten népéről beszél ebben az ítéletes állapotban. Bátran szóba hozza a megélhetési prófétákat, akik csupán kiszolgálják azokat, akik „etetik” őket és nem az Úr szavát szólják (5). Gondoljunk csak bele, milyen aktuális ez az Ige. Mikeás arról szól, hogy Isten népe között mennyien vannak olyanok, akiknek Isten ügye nem szívügy, csak ürügy.

Természetesen először a mindenkori papok-lelkészek jutnak eszünkbe. Ez rendjén is van így, mert a mi szóhasználatunkkal megfogalmazva, a „lelkészi jellegű személyeket” is érinti ez az intés. Nem elsősorban azért, mert a papok-lelkészek pénzért csinálják azt, amit csinálnak, hiszen méltó a munkás a maga bérére (Lukács 10,7; 1Timótheus 5,18); hanem azért, mert sokan elhívás és szentlelkes önátadás nélkül végzik ezt a szent szolgálatot.

De a mi tanításunk szerint, az „egyetemes papság” elvét szem előtt tartva, miszerint minden hívő ember Isten szolgája, bizony szó van itt a megélhetési prófétaság kapcsán a „nem lelkészi jellegű” személyekről is. Tehát sokan vannak olyanok, akik számára az egyház az önmegvalósítás eszköze. Sokan vannak olyanok, akiknek a saját területükön nem sikerült kitörni, kiteljesedni, aztán jönnek az egyházba, sokszor nyugdíjasként, és tesznek egy utolsó kísérletet, gyakran túlbuzgóságukkal inkább rombolva, mint építve az Úr ügyét. Lelkületében ez is megélhetési prófétaság.

Mikeás a megélhetési prófétaság kapcsán rátapint a legérzékenyebb területre, szinte felszisszenünk, miszerint Isten népe sokakat félrevezet, mert mellébeszél (5), mert nem hirdeti a lényeget, a Jézus Krisztus megváltó evangéliumát, és ezen keresztül azt a bizonyosságot, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. A mostani pünkösdre készülve is, több keresztyén kommunikációs felületen olvashattunk arról, ahogy Jézus Krisztus istenségét nagyképű, gondolkodó, filozofáló, tudóskodó fölényességgel megkérdőjelezik. Ezzel gyakorlatilag mindent feladunk, feladjuk önmagunkat. A lényeg helyett mellébeszélünk, és félrevezetjük az embereket: nem gyógyítunk, hanem hűtlenül tovább rombolunk.

Ennek a félrevezetésnek az egyik tetten érhető eleme az, amikor Isten Igéjét úgy magyarázzuk, hogy azt azonnal a közéleti, társadalmi történésekre alkalmazzuk. Ez az úgynevezett „direkt alkalmazás”. Az alkalmazásra szükség van, hiszen Isten Igéje mindig megszólít és beleszól a jelenünkbe. De ezt az alkalmazást nem nekünk kell elvégezni. Ezt mindig Isten Szentlelke végzi el. A mi feladatunk Isten Igéjének hűséges továbbadása, „újramondása”, az adott igeszakasz gondolatmenete szerint. Nyugodjunk meg, Isten Lelke majd alkalmazza azt mindenki számára, akár egészen konkrétan is.

Hol vagyunk már attól, amit Pál hitvallásként megfogalmaz: mi nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik meghamisítják az Isten Igéjét, mert mi tisztán, szívből, Istenből szólunk a Krisztus által (2Korinthus 2, 17).

Mikeás próféciája leírja a megélhetési, embereket félrevezető prófétaság (egyház) döbbenetes következményét: azt, hogy eljön az idő, amikor nem szól az Úr, nincs Ige, nincs kijelentés, nincsenek próféták, alig látható az egyház (6). Nem akarok direkt alkalmazni, mert éppen az előbb mondtam, hogy ezt nem szabad. De elmondok egy tegnapi történetet.

Az ünnepekre hazaérkezett egy család, akik Németországban élnek és dolgoznak. Az elsős kisfiú ott jár iskolába és hittanórákra. Ezeken a hittanórákon játszanak, festenek, kivágnak, ragasztanak, kirándulnak; de a keresztyén hagyományról szóló alapismeretek szinte szóba sem kerülnek. Ez a kisfiú azonban a szüleitől megtanulta a legfontosabb bibliai történeteket, és az egyik hittanórán megemlítette az evangélikus lelkésznő előtt Jézus Krisztus valamelyik történetét. A lelkésznő pedig ekként reagált: Hagyjuk ezt a Jézust!

Erről beszél Mikeás. Ide juttatja az embert a jólét. Ítéletes állapot ez. Ebben vagyunk most. Ez nem direkt aktualizálás, hanem a Szentlélek szava.

3.

Nem marad tehát más hátra, mint a jól ismert könyörgés: „JŐVEL, SZENTLÉLEK ÚR ISTEN!”

Ebben a könyörgésben ott van az a felismerés, hogy olyan minősített időket élünk, mint Mikeás korában, amikor szükség van azokra az emberekre és közösségekre, akiket nemcsak éltet, és szolgáló hitre segít a Szentlélek, hanem akiket ezekben a rendkívüli időkben betölt az Isten Lelke, hogy bátran bizonyságot tegyenek a rájuk bízott drága kincsről (2Timótheus 1,14). Ezek kimondják majd Isten Igéjét, ahogy Mikeás rámutatott Jákób bűnére és szabadulására (8).

Ebben a könyörgésben ott van az imádság erőért, igazságért és hatalomért (8). Ez az erő, igazság és hatalom nem a miénk, hanem az Úré; de ez az erő tud egyedül megszólítani embereket; ez az igazság tud egyedül vezetni és megtartani a biztos úton, egészen a megérkezésig; és ez a szolgáló hatalom képes legyőzni minden emberi önzést és gonoszságot; hiszen ez az erő, igazság és hatalom, a mi Urunk, Jézus Krisztusé, az Ő Lelke által pedig a miénk. Ez az erő, igazság és hatalom birtokba veszi az emberi életet. Egyedül ez a birtoklás üdvösséges és gyógyító.

Ez a könyörgés életmentő fontosságú most is: „Jővel, Szentlélek Úr Isten!” Ismét egy történettel világítom meg a fenti könyörgés fontosságát. Én mindig nyitott ember voltam, szerettem olyanokkal beszélgetni, akik mást gondolnak a világról, mint én. Ezek a beszélgetések mindig csak megerősítettek a saját hitemben. Beszélgetőtársaim között igen nagy tudású, elismert, neves emberek is vannak, akiknek a látásmódja, keresztyénséghez való viszonya azonban számomra érthetetlen. Egyszer megkérdeztem tőlük, egy közös vacsora során: „Mondjátok már meg, mi bajotok van nektek a keresztyénséggel? Miért nem szeretitek legalább annyira a saját kultúrátokat, mint a másikét? (Szándékosan nem hitet említettem akkor, hanem kultúrát.) Amit képviseltek és tesztek – folytattam -, az olyan, mint amikor valaki a saját gyerekeit kirakja az utcára, hogy a másikét nevelje fel. A másik szeretete fontos, de ez csak akkor lehetséges, ha először „saját magunkat” képesek vagyunk helyesen szeretni, valamint a hozzánk legközelebb állókról már gondoskodtunk. Tudtok erre az érthetetlen magatartásotokra valamilyen magyarázatot adni?” Konkrét válasz nem érkezett a kérdéseimre, de azóta nem beszélünk egymással.

*

„Jővel, Szentlélek Úr Isten!” Ez a könyörgés marad számunkra. Igazi pünkösdi könyörgés ez. Reménységgel, és nem elcsüggedve mondjuk, ismételgetjük ezt a könyörgést.

„Jővel, Szentlélek Úr Isten!” Töltsd be a szívünket; ne csak éltess, hanem adj szolgáló hitet, és ajándékozz meg ezekben a minősített időkben a hitvallás bátorságával.

„Jővel, Szentlélek Úr Isten!” Óvd meg népedet a megélhetési prófétaság félrevezető lélektelenségétől, és attól az „igétlenségtől”, amelyet Mikeás próféciája rettenetként tárt elénk, és amiben most is benne vagyunk, mint ahogy az ember beleragad a mocsárba.

„Jővel, Szentlélek Úr Isten!” Add nekünk a Te erődet, igazságodat, hatalmadat a Jézus Krisztusban.

Istentisztelet, 2016. május 16. – Pünkösd hétfő

[1] A „pneuma” által kezdhet el élni a „szarx” és a „pszüché”, formát adva e kettő egységének, a „szómának”.