Istenből szólunk – ajánlás

2016.06.08 Istenbol-borito-internetre (1)

Ajánlás Steinbach József homiletikai tanulmánykötetéhez

 

Miért művelünk teológiát? – Hogy Istenről beszéljünk. Istenről való keresztyén beszédünk szigorúan vett közege pedig az igehirdetés, a prédikáció. Aki lelkésszé lett, annak már természetesnek tűnik, hogy Igét hirdet, hetente, naponta, naponta többször. A rutinná váló foglalatosság azonban ebben az esetben nem erény, még ha az igehallgatók számára a rutinos igehirdető magabiztossága megnyugtatóbb a kezdő legátusok óvatos tapogatózásainál. Márpedig a rutin legfeljebb a beszédmódban és a kiállásban célszerű az igehirdetés terén. A felkészülésnek, a tartalmi és formai eszközök alkalmazásának alkalomról alkalomra egyedinek kell lenni. Istenről akkor tudunk hitelesen beszélni, ha műveljük a teológiát és a teológiában műveljük magunkat. Steinbach József könyve egyrészt mutatja, hogy ő maga miként műveli magát a teológiában, szorosabb értelemben véve a homiletikában, másrészt a teológia művelése révén segít, hogy írásai által az olvasó is művelhesse magát benne.

A kötet rendezési elve az egyes írások keletkezéstörténete. Ezt nem tudva megzavarhatja az olvasót, hogy miért látja külön helyen a két Bonhoeffer-i etikával foglalkozó tanulmányt, vagy miért nem egy egységben találjuk az ószövetségi bölcsességi könyvek homiletikáját részletező írásokat, vagy miért különül el Farkas József evangeli­zációjának elemzése az igehirdetéseinek lelkigondozói aspektusát tárgyaló fejtegetéstől. Ám éppen ez a sorrendiség adja, vagy mutatja a szerző érdeklődésének, egyben homiletikai orientációjának változó és állandó súlypontjait.

A tanulmánykötet írásai igen sokrétűek. Megtalálható közöttük a homiletika-történet áttekintő és elemző vizsgálódásától kezdve a bibliai szövegek homiletiku­mánakrészletező feltárásán át Farkas József és Gyökössy Endre igehirdetései nem szokványos homiletikai eszköztárának elemzéséig. A kötet végén található tanulmányok pedig végigkísérik a készülés teljes folyamatát az Ige kézhezvételétől a kész igehirdetésig. Stílusa szabatos és tudományos, ugyanakkor egyértelmű és közérthető. Tudományos apparátusa a kutatás és vizsgálódás számára további támpontokat nyújt.

Aki hallotta már Steinbach Józsefet prédikálni, az tudja, hogy milyen megragadó stílusban és magával ragadó lendülettel hirdeti az Igét. Őt hallva nem lehet nem odafigyelni, vagy elkalandozni. Szívből beszél, tiszta szívből; miközben Isten Lelke által megtörténik a csoda, amely minden igehirdetés csodája: „Istenből szólni”. Talán nem véletlen az sem, hogy ő maga is ezt a kifejezést választotta jelen kötet címének. Amilyen tiszta szívből prédikál, olyan tiszta szívből és nagy elánnal kutatja, miként lehetne még jobban, miként lehetne még intenzívebben művelni a szószéken lelkészi elhívatásunk lételemét az igehirdetést.

Fogadja hát az olvasó is olyan tiszta szívvel az alábbi sorokat, mint amilyen tiszta szívvel megfogalmazódtak, legyen épülésére, szolgálatának jobbítására, váljon tudományos kutatásának támpontjává és hivatkozási alapjává.

  1. Húsvét havában

Porf. Dr. Zsengellér József, a KRE-HTK dékánja