Jézus Krisztus szabadító, nem szupersztár – igehirdetés, 2017.11.26.

(1) Ezután elvonult onnan Dávid, és Én–Gedí sziklavárában tartózkodott.

(2) Amikor visszatért Saul a filiszteusok üldözéséből, jelentették neki, hogy Dávid Én–Gedí pusztájában van.

(3) Maga mellé vett Saul egész Izráelből háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és embereit a Zerge–szikláknál.

(4) Amikor az út menti juhaklokhoz ért, volt ott egy barlang. Saul bement oda, hogy a szükségét elvégezze. Dávid pedig embereivel együtt éppen a barlang legmélyén tartózkodott.

(5) Akkor az emberei ezt mondták Dávidnak: Nézd, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr, hogy kezedbe adja ellenségedet. Tégy vele, amit jónak látsz! Erre fölkelt Dávid, és lopva levágta Saul köpenyének a sarkát.

(6) Dávidnak azonban megesett rajta a szíve, miután levágta Saul köpenyének a sarkát,

(7) és ezt mondta embereinek: Mentsen meg az Úr attól, hogy ilyen dolgot kövessek el az én uram, az Úr fölkentje ellen, és kezet emeljek rá, hiszen az Úr fölkentje ő!

(8) Így fékezte meg Dávid az embereit, és nem engedte, hogy Saulra támadjanak. Saul pedig kiment a barlangból, és útjára indult.

(9) Ezután Dávid is fölkelt, kiment a barlangból, és Saul után kiáltott: Uram, királyom! Saul ekkor hátratekintett, Dávid pedig arccal a földig hajolt, és leborult előtte.

(10) Akkor ezt mondta Dávid Saulnak: Miért hallgatsz olyanok szavára, akik azt állítják, hogy Dávid a vesztedre tör?!

(11) Hiszen most a saját szemeddel láthattad, hogy kezembe adott az Úr a barlangban. Mondták is, hogy öljelek meg, de én megszántalak, és ezt mondtam: Nem emelek kezet az én uramra, mert az Úr fölkentje ő.

(12) Nézd csak, atyám, itt van a köpenyed sarka a kezemben. Amikor levágtam a köpenyed sarkát, nem gyilkoltalak meg. Értsd meg ebből, és lásd be, hogy nem akarok semmi rosszat vagy hűtlenséget elkövetni ellened, és nem vétkeztem ellened, bár te a vesztemre törsz, hogy elvedd az életemet.

(13) Az Úr tegyen igazságot köztünk, az Úr álljon értem bosszút rajtad, de én nem emelek rád kezet.

(14) Ahogy az ősi példabeszéd mondja: Gonoszoktól ered a gonoszság. Nem emelek hát kezet rád!

(15) Ki ellen vonult ki Izráel királya? Kit üldözöl? Egy döglött kutyát vagy egy árva bolhát?

(16) Legyen azért az Úr a bíró, és tegyen igazságot közöttünk! Vizsgálja meg és perelje peremet, és szolgáltasson nekem igazságot veled szemben!

(17) Miután Dávid mindezeket elmondta Saulnak, megkérdezte Saul: A te hangod ez, Dávid fiam? És Saul hangosan sírni kezdett.

(18) Azután ezt mondta Dávidnak: Te igazabb vagy nálam, mert te jól bántál velem, bár én rosszul bántam veled.

(19) Te most tudtomra adtad, milyen jót tettél velem: az Úr a kezedbe adott, és mégsem öltél meg.

(20) Ha valaki rátalál ellenségére, sértetlenül bocsátja–e útjára? Jóval fizessen neked az ÚR azért, amit ma tettél velem!

(21) Mert magam is tudom, hogy te biztosan király leszel, és te teszed majd Izráel királyságát maradandóvá.

(22) Esküdj meg most az Úrra, hogy ha meghalok, nem irtod ki utódaimat, és nem törlöd ki nevemet a nemzetségemből!

(23) Dávid megesküdött Saulnak. Saul akkor hazament, Dávid pedig embereivel együtt fölment a sziklavárba.

(1Sámuel 24,1–23)

(Textus 24,6–7)

Az „örökélet” vasárnapján folytatjuk Sámuel első könyvének magyarázatát. Az egyházi év rendjében ez a vasárnap az advent első vasárnapját megelőző vasárnap.

Az „örökélet” vasárnapján keresztyén hitünk lényegére mutat rá ez a bibliai fejezet.

Nem ígérhetem, hogy könnyű lesz a mai Ige gondolatmenetén végig menni, és ez által Isten üzenetét megragadni.

Ezért imádkozunk Isten Szentlelkének jelenlétéért, hogy befogadhassuk a mai tanítást; – és én magam is Szentlélekért könyörögve, bízom abban, hogy tömören, világosan, érthetően tudom megfogalmazni a rám bízott üzenetet, amelyben gyönyörűen felragyog az evangélium.

1.

Mai igeszakaszunk először is Isten ellenségének természetére, A GONOSZ TERMÉSZETÉRE mutat rá (1–3; 15; 18–22).

A gonosz működését megdöbbentően látjuk akkor, ha Saul király viselkedésére tekintünk.

Ugyanakkor, mivel a bibliai embertan egyértelmű tanítása, hogy Jézus Krisztus megváltó hatalma nélkül mindannyian „megszállott” emberek vagyunk, ezért saját magunkra is tekinthetünk, amikor a gonosz „természetrajzát” szemléljük itt. A gonosz ugyanis mindaddig felhasznál bennünket eszközül, amíg valóban meg nem tértünk.

A gonosz működésének egyik jellemzője, hogy mindig újra kezdi.

A gonosz nem adja fel, vagyis emberi erővel nem lehet meggyőzni, még inkább legyőzni.

Saul, az Isten által elvetett, de még hivatalban lévő király, ugyan kénytelen abbahagyni Dávid üldözését, mert a filiszteusok betörtek az országba, és hazasietve védenie kellett „határait”. Amikor azonban visszaverte az ellenséget, újra Dávid üldözésébe kezdett (1–2).

Hiába volt tehát minden figyelmeztetés, Saul újrakezdte; – mert a gonosz mindig újrakezdi…

Ez a fejezet is egy nagy figyelmeztetést tartogat Saul király számára, miszerint Dávid jóindulattal van iránta, és hagyjon végre fel Dávid vadászásával (10–16), ennek ellenére – akik ismerik a Bibliát és a történet folytatását, azok tudják – ez a figyelmeztetés is hiábavaló volt Saul király számára. Megint újrakezdte…

A gonoszt, annak eszközét, emberi erővel nem lehet meggyőzni, végképp legyőzni. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy bizony vannak olyan emberek, akikről nem véletlenül mondják mások (bocsánat a kifejezésért): „…azt az embert a büdös életbe nem fogod meggyőzni…”. Igen, vannak ilyen emberek, és mindannyian ilyen önző, rögeszmés „fafejek” vagyunk, amíg valóban meg nem tértünk.

A gonosz természetének másik jellemzője, hogy arányt téveszt, vagyis arányt tévesztet velünk.

Szinte nevetséges, ahogy a Dávid üldözését újrakezdő Saul háromezer emberrel vonul fel Dávid és kis csapata ellen (3). Szóvá is teszi ezt a nevetséges helyzetet Dávid, miszerint minek ekkora sereggel egy bolha vagy egy döglött kutya ellen felvonulni (15).

Valóban ezt éri el a gonosz: felhergel és arányt tévesztet velünk, hogy beszéljünk csak minél többet a problémáról, és ez által is dagasszuk azt, nőjön minél nagyobbra a kellés, legalábbis a mi szemléletünkben, és ragadjon bele halálosan a bajba.

Így túloztatja el a gonosz velünk összes gondunkat. Felnagyítja a gyanakvást, a bizalmatlanságot, a félelmet, a kételyt, a hitetlenséget; – és óriásira növeszti a konfliktusos helyzeteket; – elmérgesít, robbanásig feszít, akár egészen kis dolgokat is.

A gonosz hergel. A gonosz intrikus.

Ezért vannak például nálunk a családban olyan tiltott témák, amikről egymás között sem beszélünk, mert csak felnagyítjuk a problémát, hergeljük egymást, és beleveszünk; – vagyis kiszolgáltatjuk magunkat a gonosz indulatának.

A gonosz természetének legsúlyosabb jellemzője az, amit itt is nevén nevez az Ige, Saul királlyal kapcsolatban: Isten akarata ellen hangol.

Úgy említem ezt a nehéz területet, hogy bizonyos vagyok abban, minket Isten kegyelme ettől megőriz, noha az első két, fent említett kísértés minket is folyamatosan érint, a gonosz sok más mesterkedésével együtt.

Azt olvassuk Saul királlyal kapcsolatban, hogy ő pontosan tudta, ismerte Isten akaratát a jövendő király személyével, vagyis Dáviddal kapcsolatosan (18–22).

Ennek ellenére, micsoda döbbenet, noha ismeri, tisztán látja, kimondja, elismeri Isten akaratát Dáviddal kapcsolatban; – mégis adott pontokon újra és újra tudatosan küzd Isten kinyilatkoztatott és általa meghallott akarata ellen.

Nehéz kimondani, de ez az a bűn, amit Jézus Krisztus a Szentlélek káromlásának nevez, és aminek következményeit minden bibliaolvasó pontosan ismeri (Máté 12,31).

Nem is megyek bele ebbe mélyebben…

2.

A gonosz működésének súlyos jellemzőit megismerve, tegyük fel a kérdést: MIT TEHETÜNK MI, A GONOSZ MŰKÖDÉSE ELLENÉBEN? (5–7)

Saját erőből nagyon keveset, szinte semmit, de erről majd később fogok szólni.

Először azonban figyeljünk arra, hogy mit tehetünk mi a gonosz ellenében?

A kérdést megválaszolandó, Saul király után figyeljünk Dávidra.

Dávid először is imádkozik (6).

Ebben az imádságban röviden azért könyörög, hogy mentse meg őt az Úr… Mentse meg őt az Úr, szabadítsa meg, és óvja meg őt attól, hogy Isten akarata ellen, tisztátalan, gyarló indulattal cselekedjen, és a saját kezébe vegye életének, ügyeinek intézését.

Drámai az a jelenet, ahogy Dávid az embereivel sziklahasadékokban rejtőzködik, és az egyik ilyen barlangba éppen az őt üldöző Saul király bújik el, hogy a szükségét végezze (4).

Ekkor Dávidot azonnal felszólítják az emberei: Na, most itt az Istentől elkészített alkalom, hiszen meg van írva, hogy Isten kezedbe adja ellenségedet. Vedd elő a kardod, és vágd le őt (5).

Sok baj van a barátok érvelésével itt. Hiszen Istent keverik bele saját gyarló indulatukba, úgy, hogy igeszerűen idéznek valamit, de nem pontosan, nem helyén mondott Ige hangzik el a szájukból. Oltalmazzon az Úr bennünket minden ilyentől, amikor a saját akaratunk szolgájává tesszük Isten Igéjét; – és azt vagy eleve meghamisítjuk a saját érdekeink és önző „alkalmaink” szerint; – vagy pedig azt szó szerint, pontosan idézzük ugyan, de Isten mégsem arra az alkalomra szánta az általunk idézett Igét (5; 14).

Dávid imádkozik, hogy mentse meg őt az Úr, és oltalmazza meg őt attól, hogy félreértse az alkalmakat, és saját akaratát összekeverje az Isten akaratával.

Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor a szent akció ideje van, amikor Dávid maga is Istentől kapott parancsot arra, hogy cselekedjen, például Góliát esetében, az Úr erejével és parittyájával (17,45).

Sokkal több esetben azonban a szent aktivitás a lényegi passzivitásban mutatkozik meg, amely hagyja Istent cselekedni, vagyis nem veszi át saját kezébe a dolgok irányítását, nem veszi azt ki Isten kezéből, és ezzel nem adja azt át a gonosznak.

Dávid tehát imádkozik, ezzel küzd a gonosz ellen, amelyre itt nagy szüksége van, hiszen az alkalom és a barátok egyszerre bíztatják, Istent is belekeverve, hogy na, most vedd kézbe a dolgokat, itt az idő, itt az alkalom.

Ugye ismerjük ezeket a sugalmakat: itt az alkalom, csald meg, idd meg, fúrd meg, öld meg; – átvitt, vagy szó szerinti értelemben véve bármelyiket; – a kísértés súlyossága ugyanakkora.

Ilyen helyzetekben csak az imádság segít, mi magunk elbukunk. Az Úrhoz kell fordulni segítségért, Dávid is ezt teszi.

Aki pedig tud imádkozni, akinek van istenfélelme, az tisztelettudó is egyben. Az imádságos lelkületből tisztelet fakad, minden helyzetben.

Dávid először is tiszteli Saul királyt, mint az Úr felkentjét (7). Még akkor is tiszteli, ha őt már elvetette az Isten, testi szemekkel azonban még mindig ő van hivatalban; – sőt, hivatali ideje után is megilleti őt a tisztelet.

Jól gondoljuk át mindazt, amit a teljes Biblia a felsőbbség tiszteletéről tanít, és ez alapvetően formálja át közéleti megnyilatkozásainkat, mert bizony, függetlenül a hatalmasságoktól, akiket majd megítél az Isten, igen hitetlen, hiteltelen és gyarló módon viselkedünk ezen a területen. Ebben is tanulhatunk Dávidtól; – vagyis Isten Igéjéből (Róma 13,1–7).

Dávid ugyanakkor nemcsak, mint az Úr felkentjét, hanem mint embert is tiszteli Sault. Még ebben a nyomorult állapotában is, ahogy a barlangban a szükségét végzi szeme láttára (4). Még akkor is, ha erről a szánalmas helyzetben lévő Saulról kiderül, hogy milyen labilis, hiszen folyamatosan az erejét fitogtatja, miközben a mai fejezetben sírva fakad (17).

Az imádságos szívből tisztelet fakad. Gondoljunk Jézus példázatára a hamis bíróról (Lukács 18,1–2), ahol a bíró Istent nem félt és embert nem tisztelt; – mert valóban az istenfélelem imádságos lelkületéből fakadhat az a tisztelet, amellyel az ember nem érti félre önző módon az alkalmakat, és visszateszi hüvelyébe a kardját.

Dávid imádságát meghallgatta az Úr, tiszteletté formálta azt, még ebben a helyzetben is, és mielőtt kardjával lesújtott volna Saulra, felismerte az Isten akaratát, és csak Saul ruhájának szegéjét vágta le, bizonyítékul jóindulatára (5).

Mit tehetünk tehát a gonosz ellenében: imádságos szívből fakadó tisztelettel irgalmazhatunk a másiknak.

Dávid pontosan ezt tette: az Úrhoz menekült a kísértés idején, imádságából tisztelet és irgalom fakadt az adott helyzetbe, Isten akarata szerint.

Micsoda emelkedett jelenet ez itt. Dávid szíve megindult Saulon (6). Nem emelt kezet Saulra (7). Rádöbbent arra, hogy Isten fog majd igazságot szolgáltatni mindegyiküknek (13). Hiszen Istené a bosszúállás, Ő majd megfizet tökéletes bölcsessége szerint (Róma 12,19).

Isten meghallgatta Dávid imádságát, megmentette őt az adott helyzetben (7); – sőt, ennél sokkal többet tett vele, és velünk, de erről majd pár perc múlva szólunk.

Ez Krisztus követésének tetten érhető lényege, a keresztyén etika „szíve”, amit semmilyen más filozófia és vallás ilyen kristálytisztán nem tanít: az irgalom etikája.

Gondoljunk csak bele, hogy ebben a kemény világban, amiben mi is élünk: – mikor indul meg a szívünk a másik emberen igazán; – mikor nem emelünk kezet a másikra, akár az érdekeink ellenében is; – mikor merünk dolgokat kizárólag az Úr cselekvésére bízni, vagyis mikor merjük visszahelyezni lényegi dolgainkat az Úr kezébe? Ne felejtsük el, hogy kezet emelni a másikra nemcsak szó szerinti értelemben lehet.

Merünk–e irgalmasak lenni?

Dávid imádságos tisztelettel irgalmas Saulhoz, vállalva az irgalom mindenkori rizikóját: – azt, hogy a gonosz „újrakezdi” a támadást; – vállalva azt a rizikót, hogy az irgalommal visszaélnek; – vállalva azt, amit egy mondás így fogalmaz meg: „Minden jótett előbb–utóbb elnyeri méltó büntetését” (6–7).

3.

Tehát láttuk a gonosz kísértő működését, Saul királyra tekintve; – valamint sorra vettük Dávidra tekintve azt, hogy mit tehetünk mi a gonosz ellenében, imádságos, tisztelő irgalommal.

A legfontosabb azonban annak tisztázása, hogy MIT TETT ÉRTÜNK A MI SZABADÍTÓ ISTENÜNK, JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL? (6)

Hiszen mi saját erőnkből nem tudjuk felvenni a harcot a gonosz hatalma ellen; – illetve csak akkor tehetjük ezt, ha a gonosznál nagyobb hatalom siet segítségünkre.

Isten segítségünkre sietett Jézus Krisztusban.

Dávid azért imádkozott, hogy mentse meg őt az Úr attól, hogy félreértve alkalmakat, Igéket, a saját kezébe vegye ügyét, és ezáltal a gonosz hatalmának adja át azt (6). Isten azonban nemcsak ettől a tévedéstől mentette meg, hanem kiválasztó kegyelme által „eleve” megmentette őt az üdvösségnek. Dávid ezért minden nyomorúsága ellenére megmentett, megszabadított emberként él és cselekszik.

Szabadító Istenünk van, aki Jézus Krisztus által végérvényesen legyőzte a gonosz hatalmát.

A mi Urunk Jézus Krisztus, Isten megváltó, mindenható kezébe tett le mindent, semmit sem tartott a maga kezében, semmit sem adott át a gonosznak. Isten pedig, akinek egyedül van hatalma szabadítást adni, mindenható, megváltó szeretetével cselekedett Jézus Krisztusban érettünk.

Ez a megváltás csodája. Jézus Krisztus engedelmes volt mindhalálig, egészen a keresztfának haláláig, ezért fel is magasztalta Őt az Isten mindenek fölé; – és azokat is megváltotta, akik Őelőtte leborulva, Őt Úrnak vallják (Filippi 2,8–11).

Jézus Krisztus másokat megmentett, úgy, hogy magát nem mentette meg. Igazzá lett mindaz, amivel a kereszten gúnyolták (Máté 27,42).

Persze lehetne részletezni, hogy Jézus Krisztus miként állt ellen a kísértőnek, de ez most inkább csak elfárasztana bennünket, és elterelné figyelmünket a lényegről. Ezért csak annyit mondunk; – hogy a mi Urunk Jézus Krisztus működése kezdetén a pusztában helyén mondott Igével, vagyis Isten pontosan megértett, hitelesen mondott, és engedelmesen cselekedett szavával (Máté 4,1–11); – szenvedése kezdetén, a Gecsemáné–kertben Isten akaratáért tusakodó imádsággal (Máté 26,36–46); – legvégül pedig a golgotai kereszten, saját magát nem mentő, másokat megszabadító, mindent a megváltó Isten kezébe helyező szeretet–hatalmával (Máté 27,40) állt ellen a kísértőnek. Isten pedig hatalmasan cselekedett ígérete és rendelése szerint.

Éppen Jézus Krisztus keresztjére tekintve, mint Isten Fiának megváltó halálára tekintve (Máté 27,54) látjuk igazán a szent aktivitás, és a lényegi passzivitás isteni egységét; – hiszen az Isten–ember Jézus Krisztus mindent a megváltó, mindenható Isten kezébe tett.

Szabadító Istenünk van, aki Jézus Krisztus által végérvényesen legyőzte a gonosz hatalmát.

Szabadító Istenünk van, aki legyőzve a gonosz hatalmát, kiűzte azt követőinek és népének életéből.

A keresztyén hit „ördögűzés”, amire csak az Isten képes, még akkor is, ha bizonyos, küldetéshelyzetekben bennünket is felhasználhat Lelke által ebben eszközül.

Itt alapvető uralomváltásról van szó: Ki diktál, ki uralkodik felettünk, ki vezet, ki birtokolja az életünket? Az élő szabadító Isten, vagy idegen hatalmak?

Érthetőbben mondom, ahogy a mindennapokban ezt kifejezzük: „Ki a főnök?” Ez a döntő kérdés. Ki a főnök: – A kéjes vacsorát feltálaló, láthatatlan hóhér, aki tudja azt, amit mi még a vacsorázó örömben nem tudhatunk, hogy holnap benyújtják a számlát, és hajnalban lesz a kivégzés; – vagy az amnesztiát, kegyelmet ajándékozó, igaz bíró?

Szabadító Istenünk van, aki legyőzte, kiűzte a gonoszt, Jézus Krisztus által, és megszabadított, megmentett bennünket, ezért folyamatosan megóvja népét.

Dávid pontosan ezt kérte imádságában (6). Imádsága pedig utódjában, Jézus Krisztusban beteljesedett.

Amíg nem vagyunk megszabadított emberek, addig legfeljebb csak szünetel a gonosz működése az életünkben, de előbb–utóbb újrakezdi.

„Örökélet” vasárnapján íme, előttünk van a teljes Írás lényegi üzenete, a megváltás örömhíre: Szabadító Istenünk legyőzte, kiűzte a gonoszt, Jézus Krisztus által.

Kár, hogy a keresztyénség éppen ezt a lényeget téveszti szem elől, ezt nem hiszi, ezt nem hirdeti, ezt nem éli; – és a keresztyén kultúra is mindenféle eszközzel, mindenféle civil közösségeket hoz létre; – anélkül, hogy a krisztusi lényeg jelen lenne abban.

Példával szemléltetem ennek a szomorú állapotnak a valóságát, amely megtérésre hív bennünket.

Egy számunkra fontos, hívő házaspártól, gyülekezeti tagjainktól meghívást kaptunk a Madách színház Veszprém Arénában előadott produkciójára, így tegnap este a „Jézus Krisztus szupersztár” című világhírű musicalt tekinthettük meg.

Utána átbeszéltük a látottakat, és velük egyetértésben mondom itt azt, amit mondok, miközben nekik hálával köszönjük a meghívást.

A zeneszerző, Webber azt nyilatkozta, hogy Jézus története egy jó sztori, ebből valóban remek zene született, amit profi előadásban láthattunk tegnap este, és csak a legmagasabb elismeréssel tudok szólni a zenéről, az előadókról, a zenekarról, a díszletekről, a megoldásokról, a technikáról, vagyis az egész produkcióról.

Mégis a műről, témája okán különösképpen, csak lesújtó lehet a véleményem, mert nem tudom nem hívő emberként nézni és értékelni azt, amit láttam.

Olyan érzésem volt végig, mint amikor valakit meghívnak egy lakodalmi vacsorára, és végre a hidegből bemehet a fűtött, meleg terembe, és ott forró, gazdag leves helyett hideg, üres vizet kap, miközben a többi fogás is elmarad. A vízzel nincs semmi baj, kristálytiszta, iható, „profi”. De itt most nem erről van szó.

Vagyis ebben a musicalben, ami keresztyén kultúrkörben született, nemcsak sajátosan hamis optikából dolgozza fel Jézus Krisztus történetét, hanem a remek zenével, táncokkal, látvánnyal teljesen idegen irányba tereli a figyelmünket, érzékeinket; – miközben a lényeg, a megváltás, a szabadítás evangéliuma kimarad a darabból. Végig emberi síkon mozog az egész. Saját kezünkbe vettük ezt is, így pedig az azonnal a gonosz kísértő kezébe kerül.

Próbálkozhatnék a darabba evangéliumi tartalmat erőltetni, mint ahogy végig kínlódik az emberi síkon mozgó emberi darab azzal, hogy ki vagy te, Jézus: Isten, vagy ember? De igazából ezt rajtunk kívül alig valaki fedezhette fel. Ezért most nem tudok, és nem is akarok evangéliumi tartalmat erőltetni a műbe.

Tehát kellő tisztelettel az előadás és az előadott, de még a zeneszerző előtt is, csak azt mondhatom az egészről, ami ma olyan profin jellemző a világunkra, emberi és termékszinten egyaránt: „Szuperszemét”.

Amíg Jézus Krisztus történetéből kimaradhat a lényeg, vagyis az, hogy Isten Fia, Megváltó; – és ez kimaradhat az egyház bizonyságtételének szolgálatából is, mert ez az utóbbi a nagyobb baj, nem pedig az, hogy egy musicalből kimarad; – addig a gonosz működik, mi tehetetlenek vagyunk, és ne is reménykedjünk imádságos tiszteletből fakadó irgalomban.

*

Valljuk, hogy Jézus Krisztus szabadító, nem szupersztár.

Mi pedig sztárolunk mindent: magunkat, tevékenységünket, nyomorúságunkat, szegénységünket és gazdagságunkat ugyanúgy, mint a hitünket, tanításunkat, kegyességünket, egyházunkat, megújító kritikánkat, eszközeinket és technikáinkat; – mi sztároljuk magát Jézus Krisztust is.

Könyörülj rajtunk Urunk, hogy Szentlelked által felismerjük ezt, valamint megragadhassuk a Te szabadító jobbodat, hogy visszatehessünk a Te kezedbe mindent, amit onnan kiragadtunk, és a gonosz ellenében mi is az Úr hatalmával imádságos tisztelettel és irgalommal lehessünk jelen ebben a világban.

Könyörülj a Te népeden, könyörülj a világon.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. november 26.