Jó az Úr – igehirdetés 2015.06.19.

IMG_2798

Jó az Úr

„Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.”

(Zsoltárok 34,9)

 

Jóságos az Úr, ezt hangsúlyozza a 34. zsoltár.

Dicsőítsük tehát az Urat, vagyis a magasztalásunkkal valljuk meg, hogy Ő jóságos.

Dicsőítsük az Urat: lássuk be, hogy jóságos az Úr (2-9)

Isten dicsőítésének oka és tartalma az, hogy jóságos az Úr.

Isten jóságának dicsőítése ennek a zsoltárnak az alaphangja.

A mai Igének, akárcsak a teljes Szentírásnak, Isten Igéjének alaphangja is ez, Isten jóságának dicsérete, aki szerető, hűséges, igaz Isten (Zsoltárok 36,6), aki ezt megmutatta Jézus Krisztusban.

Éppen ezért az Ige egyházának alaphangja sem lehet más, mint ez: Istent dicsőítve hirdetni, hogy Ő jóságos.

Bizonyságtételünk, írásmagyarázatunk csakis Isten jóságát tükrözheti. Minden Igére így tekinthetünk. Isten, Jézus Krisztusban megváltó jósággal tekintett erre a világra; így mi csakis ebből a nézőpontból tekinthetünk minden igehelyre. A mai ószövetségi Ige is erre hívja fel a figyelmet. Ha nem ez történik, akkor nem a küldetésünk útján járunk.

„Érezzük és lássuk meg, hogy jóságos az Úr!” Tegyünk azonban különbséget, ahogy a Zsoltár is ezt teszi. Megérezni, hogy Isten jó, az egy első lépés. De ez nem elég. Az érzelmi keresztyénség nem valóságos megtérésen alapul. Ezt sokszor bebizonyította az élet, mert sok „érzelmi megtérő” hagyta el az Úr ügyét már, pedig előtte lángolva oktatta ki a hűséges keresztyéneket. Aki megérzi, hogy jóságos az Úr, az többnyire akkor éli át ezt, amikor jól mennek dolgai.

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jóságos az Úr!” (9). Pontosan így lehetne ezt lefordítani, hogy érezzétek és lássátok be, hogy jóságos az Úr. A Szentlélek által, értelmünkkel is belátjuk, hogy jóságos az Úr, ezért akkor is tudjuk Őt és jóságát magasztalni, amikor sok a baj és a próbatétel.

Ezért szólít fel bennünket is, hogy érezzük és lássuk meg, hogy jóságos az Úr. Isten jóságát megérezni és belátni azonban a magunk képességeiből nem tudjuk, csak az Isten könyörülő kegyelme által. Ezért Istent dicsőíteni is csak az Ő kegyelmében részesült ember képes.

Ez a Zsoltár arra utal, amit Kálvin is hangsúlyozott, hogy az élet egyetlen értelme Isten dicsőítése. Ez a dicsőítés Isten kegyelméből fakad, mert megérezhettük és beláthattuk, hogy jóságos az Úr.

Folyamodjunk az Úrhoz, kérjünk ebből a jóból (10-11)

A Zsoltár azt hangsúlyozza, hogy miénk ez a jó, akik az Övéi vagyunk. Körülvesz bennünket ez a jó.

Ezért boldog lehetőségünk, hogy naponta merítsünk ebből a jóból, mint élő vízből. Isten Igéjének közelében tehetjük ezt meg, nyitott Bibliával a kézben, nyitott szívvel folyamodjunk az Úrhoz.

Mondok egy példát. Idén, nyár végén döbbentem rá arra, hogy két nyár is eltelt anélkül, hogy megfürödtem volna a Balatonban, pedig szinte a parton lakunk. Szinte vádolt a lelkiismeret: ember, mások ezért fizetnek, mit adna egy nyíregyházi azért, hogy egy hetet eltölthessen itt, te pedig nem élsz vele. Körülvesz a jó és nem merítesz belőle.

Miénk ez a jó, meríthetünk ebből a jóból, de ha nem merítünk, akkor nélkülözhetjük is ezt a jót. Isten gyermekei is nélkülözhetik ezt a jót, ha nem töltekeznek ebből a jóból.

Ha pedig nem merítünk ebből a jóból, akkor Isten gyermekeiként is elkezdünk „ó-emberi” módon viselkedni, ahogy erre utal is a zsoltár, oroszlánként elkezdünk küzdeni erővel, és hatalommal, mert a magunk erejével akarjuk megoldani a dolgokat. A zsoltár azonban rámutat arra, hogy aki nem folyamodik az Úrhoz, vagyis nem merít ebből a jóból, az oroszlánnak tűnhet, erősnek és sikeresnek, és mégis sínylődik, mert a „lényeg” hiányzik (11).

Mert az oroszlánok is sínylődnek és éheznek, erővel és hatalommal ugyanis egy határon túl nem mennek semmire, de akik az Úrhoz folyamodnak, azok nem nélkülözik a jót (11).

Ez azt jelenti, hogy baj ugyan érheti az Isten gyermekét, az Isten népét,

  • de az Úr a bajból kimenti,
  • a bajban megerősíti,
  • a baj ellenére megváltja övéit.

Féljük az Urat, azaz adjuk tovább ezt a jót (12-15)

Miről szól ez a zsoltár főbb vonalaiban: – dicsőítsük az Urat mindenkor, azaz lássuk be, hogy jóságos az Úr; – folyamodjunk Őhozzá, vagyis kérjünk ebből a jóból, mert nem szűkölködnek az istenfélők; – és féljük az Urat, vagyis adjuk tovább ezt a jót.

Isten megtapasztalt jóságának továbbadása az istenfélelem gyakorlati megvalósítása.

Ez a továbbadás azt jelenti, hogy hirdetem az Úr jóságát, továbbadom a gyermekeimnek, nem szégyellem a hitemet, a bennem lévő reménységet. Ez a hitvallás ma különösen fontos.

De, ha Isten jóságáról szólunk, azt nem elég mondani, hanem hitelesen kell szólni arról. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy az Istenbe vetett hit a másik emberhez való viszonyomban mutatkozik meg. Az ugyanis lehetetlen, hogy megtapasztaltam az Isten jóságát és gonosz vagyok az embertársamhoz, bárki legyen is az, bármi okom is lenne rá.

Ezt hangsúlyozza a zsoltáros (12-15), ezzel ki is fejtve az istenfélelem lényegét: ne gondolj, ne szólj, ne tégy rosszat a másiknak; tilos minden, ami szándékosan fájdalmat okoz a másiknak; főleg, ha tudod, hogy az fájdalmat okoz, vagy lehetetlenné teszi őt. Jézus Krisztus tanítása szerint még akkor is tilos, ha okod lenne rá.

Gondolj jót, szólj jót és tégy jót. Ebben valósul meg az istenfélelem.

Légy békességszerző (15), ahogy a mi Urunk tanította ezt a Hegyi beszédben (Máté 5,9). „Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel.” (Zakariás 4,6)

Ugye értjük, sokkal többről van itt szó, mint a „szeressük egymást gyerekek” romantikájáról, mert éppen az a feladat, hogy az élet kimondhatatlan bonyolultságában kiábrázoljuk a Krisztust emberi kapcsolatainkban.

Ha ez illúziónak tűnik, akkor mondjuk ki, legalább Isten népe körében legyen ez valósággá: házasságban, családban, gyülekezetben, egyházban.

*

Boldog az olyan ember;

  • aki Őbenne bízik (9), mert mindenkor dicsőíti az Urat, azaz belátja, hogy jóságos az Úr;
  • rendszeresen folyamodik az Úrhoz, azaz kér ebből a jóból;
  • és féli az Urat, vagyis továbbadja ezt a jót.

 

Istentisztelet, 2016. június 19.