Ki vagy és kivé lehetsz?

OLVASANDÓ: PÉLDABESZÉDEK 10,20

„(20)Színezüst az igaz ember nyelve, a bűnösöknek a szíve is keveset ér.”

Első olvasásra ez a kétsoros igevers egy tömör személyiséglélektan. Éppen arra akarok rámutatni, hogy ennél sokkal több ez az igevers, mint ahogyan Isten Igéje mindig sokkal több, mint pusztán lélektan, tanítás, intés, vigasztalás, vagy éppen hitre hívó ébresztgetés.

*

Az első sor arra utal, hogy külső szempontok szerint az vagy, AMIT MONDASZ, AMIT LÁTTATSZ, illetve tágabb értelemben, amit megmutatsz magadból. „Színezüst az igaz ember nyelve…”. Ez az unos-untalan hangsúlyozott „szerepszemélyiség”.

Nem véletlenül nevezi az Ige színezüstnek ezt a „hallható és látható” szerep-feladatot. Ezzel jelzi az értékét.

Hiszen kell a szerep, kell viselkedni. Az emberi együttélés elképzelhetetlen lenne a szerepek tisztességes eljátszása, a szabályok betartása, az előírt normák figyelembe vétele nélkül. Ezek hiányában olyan káosz alakulna ki, ami nemcsak bizonytalanságot, hanem elviselhetetlen testi és lelki állapotokat teremthet egyéni és közösségi értelemben egyaránt.

Napjainkban éppen az a probléma, hogy már a külső szerep sem számít; – vagyis nem minden helyzetben igazodunk az alapvető elvárásokhoz. Vannak olyan szituációk, pozíciók, „felületek”, amikor, ahol „mindent lehet”. Ilyenkor minden korlátot ledöntünk, és vadul mondjuk a magunkét, vélt vagy valós igazunkat. Kiváló terep erre többek között az elektronikus média.

A 2015-ben bemutatott, „Az anyám és más futóbolondok a családból” című magyar film egy évszázadot megélt asszony történetét beszéli el, aki a zaklatott események miatt huszonhétszer költözött, miközben átvonult rajta százévnyi történelem. Lenyűgöző az a szent bátorság, amivel a film bemutatja, de nem értékeli az eseményeket. Illetve a család életének bemutatásán keresztül történik meg ez az értékelés. Maga a „narratíva” az értékelés. Szinte példázza a film a mai igevers első felét: „Színezüst az igaz ember nyelve…”.

Ugyanis nem biztos, hogy mindig mindent azonnal meg kell magyarázni. Nem biztos, hogy mindig azonnal értékelni kell, „kétpofával” üvöltve az állásfoglalást. Még akkor sem, ha bizonyosan vannak olyan idők, amikor a mártíromságot is felvállaló, világos szólás ideje jön ránk, mert bátor útmutatás nélkül belehalunk a gonoszságba.

De többször kellene előtte hallgatni, figyelni; – netán az Úrra figyelni; – és az alapvető szabályokat egyszerűen betartani; a ránk rótt, Istentől rendelt „szerepeinket” tisztességgel és becsülettel, az Ő dicsőségére és mások javára eljátszani.

Ez nem képmutatás, nem színészkedés, hanem Jézus Krisztus követésének alapvető megnyilvánulási formája. A szerepben ugyanis az a csodálatos, hogy sok szabadságot kínál, de semmiképpen sem léphet egy határon túl. A „szerep” keretén belül kell maradnia, mert szétesik az „előadás”.

*

Az igevers második sora mélyebbre megy; – arra mutat rá, hogy ki vagy valójában. Azt, hogy mit mondunk és láttatunk, az a „külső”, a „szerep”, a nélkülözhetetlen normák betartása, tehát nemcsak a hazug látszat. Amikor azonban az igevers már nemcsak a nyelvről, hanem az értelemről, más fordítás szerint a szívről beszél, akkor mélyszántást végez. Itt nemcsak arról van szó, hogy mit mondasz, mit láttatsz; – hanem arról is, hogy KI VAGY VALÓJÁBAN.

Ez a valódi énünk, a valódi személyiségünk, amiben minden benne van, amit hoztunk magunkkal, amit magunkra szedtünk ebben a világban, amit talán mélyre ástunk, amiről nem is tudunk; – de az Úr, aki a szívek és a vesék vizsgálója (Zsoltárok 7,10), ezeket is ismeri. Szándékosan nem akarok mélypszichológiai kifejezéseket használni, hiszen ez az embertudományi terület csak azt fedezte fel, amit a zsoltár írója már jóval korábban tudott és megfogalmazott, miszerint az ember nem menekülhet el az Úr tekintete elől, aki mindent tud róla: ismeri tetteit, szándékait, szavait, gondolatait, mulasztásait (Zsoltárok 139,1-6).

A szentíró azonban, sem a Zsoltárok könyve, sem a Példabeszédek könyve esetében, nem pszichológus, hanem hívő ember, másként megfogalmazva teológus, aki Isten Lelke által szélesebb optikából látja az embert és a világot. Ezért hangsúlyozza, hogy az ember valódi énje, minden korban, minden kultúrában az ember valódi szituációja a nyomorult, bűnös ember szituációja, amelyre a válasz egyedül Jézus Krisztus megváltó szeretete lehet.

Nagy áldás, ha betartjuk a szabályokat, legalább figyelünk a látszatra. Ez Isten munkája az életünkben. Az Úr ajándéka, ha ilyen értelemben „igaz” voltunk színezüstté tisztogatja a nyelvünket és látható életünket. Valóságos lényünk azonban az igevers második sorában olvasható. Ez az emberről szóló pontos diagnózis: „… a bűnösöknek a szíve, értelme keveset ér”. Ez az ember nyomorúsága, az ember valódi énje: ez a „kevés”, ami annyira kevés, hogy semmi, halálosan múlandó. Pontosan olyan, mint a mai virtuális világ, amire mindent felépítettünk, van is, meg nincs is. Igazából nincs, de ez a kevés, ez a semmi mindennél látványosabban csillog. Ezt az értékelést a virtuális világról, annak minden áldása ellenére is felvállalhatjuk. Az ember nyomorúsága ez a kevés. Még a siker, az időleges látható eredmények mögött is ott mar a bűn, a betegség, a halál; mint ahogy a rozsda kitartóan és győztesen elgyengíti a vasat.

*

Isten Igéje hangsúlyozza azt a többet, amit csak a mi Urunk Jézus Krisztus adhat. Tehát ebben az igeversben legfőképpen arról van szó, a „mit láttatsz?”, „ki vagy valójában?” kérdéseken túl, hogy „KIVÉ LEHETSZ AZ ÚRBAN?”.

Ez a kevés, ez a semmi ugyanis az Úr után kiált, megváltás után kiált; – önmagán kénytelen túllépni, egyébként „vége”. A lélektan erre soha nem képes. De semmiféle empirikus tudás sem.

Amíg önmagunkban keressük az erőt, a megoldást, addig ez a látványosan kevés felrepít, majd ledob bennünket a mélységbe, ahogy a gázzal töltött lufi elér egy olyan magasságot, ahol a nyomáskülönbség szétrobbantja azt, és aláhullik. Sokan üzeneteket rögzítenek a lufira, ami majd valahol leesik, és egy ismeretlen megtalálja. Milyen fontos üzenetet küldenénk mi, akár ismeretleneknek, ha az lehetne az utolsó mondatunk. Mi lenn az a summa, amit röviden le tudnánk, mernénk, akarnánk írni, másokat építve?

A mi Urunk Jézus Krisztus azt hangsúlyozta az övéinek: „… több az élet…” (Lukács 12,23). Jézus Krisztusban több az élet, mint ami itt, ebben a világban, abból készen van. De ezzel a bizonyossággal már a földi élet is megtelik örökkévaló értelemmel.

Farkas József református lelkipásztor 1957-től haláláig, négy évtizeden át írta, név nélkül a Reformátusok Lapja belső oldalának bal hasábját. Ezek az írások, teológiai mini esszék, öt kötetben, hamarosan megjelennek. A kötetek Farkas József vezérigéjével, mint címmel jelennek meg: „Több az élet”. Ezek a hasábok, negyven éven keresztül valójában ezt az igei igazságot hangsúlyozták: Jézus Krisztusban több az élet. Erre az igazságra pedig ma is nagy szükségünk van, egyen egyenként ugyanúgy, mint házasságban, családban, gyülekezetben, egyházban, társadalomban, világban.

Friss példa, igazolásként a fentiekre, amit ez első kötet előszavában is leírtam, de nagyon a mai igevers magyarázatához kívánkozik, ezért kénytelen vagyok itt is megemlíteni. Egy neves, fiatal színész, egyfajta okos, tehetséges „fenegyerek”, nyilatkozta nemrégiben egy vele készült portréműsorban, hogy az emberi életnek valójában semmi értelme nincsen. Aztán részletesebben kifejtette, indokolta ezt a megállapítását: a világot néhány ember uralja, semmi sem számít, csak az érdekek, miközben egy szemétdombot csinálunk az egész világból; és ameddig nagy baj nem is ér bennünket, de majd az is elér egyszer, addig is „halálosan macerás” minden ügy és minden nap. Első hallásra meglepett a nyersnek tűnő, de intelligensen megfogalmazott őszinte gondolatsor. A problémafelvetés azonban letagadhatatlanul valós, nemcsak egyénileg, hanem kollektív értelemben is.

Ilyenkor adhatunk hálát az evangéliumért: azért, hogy több az élet; – a megváltó Jézus Krisztusban több az élet, mint ami itt, ebben a világban, abból készen van. De ezzel a bizonyossággal már a földi élet is megtelik örökkévaló értelemmel. Akinek pedig Jézus Krisztusban már ez a földi élet is többé lett, annak a mai igevers szerint, a nyelve és a szíve-értelme is az Úr kedve szerint „forog”. Nyelve, szava, beszéde, látható élete színezüst; szíve, értelme, egész valója pedig, noha nem tökéletes, de megváltott. Jézus Krisztusban az önmagában kevés, a semmi, maradandóan többé lett.

Balatonalmádi, 2016. szeptember 30.

Steinbach József