MEÖT elnöki beszámoló a 2017. évről

(I.) Igei-teológiai gondolatok

„(14) Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt;

(15) és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

(16) Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.

(17) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.

(18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.

(19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.

(20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!”

(2Korinthus 5,14-20)

Az idei ökumenikus imahét vezérigéje az imént felolvasott bibliai szakasz.

Ez a szakasz a reformáció ötszáz éves jubileumának esztendejében nemcsak az ökumenikus imanyolcadot, hanem reformációi ünneplésünket is meghatározza.

Ennek a gyönyörű Igének „szíve” a 17-18. versekben olvasható üzenet: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával.”

A békéltetés szolgálatának forrása, tartalma, ereje ez az Istentől való „új” (18). Fontos tehát, hogy megértsük, megtapasztaljuk ezt a krisztusi újat, és részesedjünk abból.

*

Ennek az Istentől való „újnak” forrása JÉZUS KRISZTUS SZERETETE (14).

A Károli fordítás kifejezőbb itt, amely így fordítja a 14. verset: a Krisztus szerelme. Ezt a kifejezést hallva, mindjárt jobban értjük, miről van szó, hiszen a szerelem adott időre „megújítja”, megváltoztatja az embert. A szerelem, úgy tűnik, hogy minden akadályt legyőz; nem titkolható, mert látszik az emberen; a szerelem szenvedélyes, amiben az is benne van, hogy szenvedést is vállal szerelme tárgyáért.

Jézus Krisztus szerelme azonban csak részben hasonlítható a férfi-nő közötti szerelemhez, mert Krisztus szerelme, amellyel szeret bennünket az Isten, lényegében más.

Krisztus szerelme örökkévaló, és nem múlandó.

Krisztus szerelme önzetlen, és nem érdekeken alapul, amely valójában a szerelmet is két önzés titkos párbajává torzítja (Szabó Lőrinc).

Krisztus szerelme egyetemes, ahogy igeszakaszunk is hangsúlyozza, mindenkit megérinthet, sokakat átformálhat.

Jézus Krisztus szerelme tehát egészen más, mint az emberi szeretet-szerelem. Hiszen ez a szerelem annak az egyetlen, leghatalmasabb Istennek az ölelése, aki egyszülött Fiában meghalt és feltámadott érettünk, kiengesztelte önmagával a világot, és ránk bízta a megengesztelődés szolgálatát (18). Minden újnak, minden valódi megújulásnak egyetlen forrása az élő Isten, aki Jézus Krisztus által örökkévaló szerelemmel szeret bennünket.

*

Ennek az újnak gyümölcse, tartalma az ÖNMEGTAGADÁS: „… azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (15).

Ritkán beszélünk a Szentlélek eme gyümölcséről, az önmegtagadásról. Pedig akit Jézus Krisztus szerelme újjászült, az attól kezdve nemcsak önmagának él. Sőt, életének legjellemzőbb megnyilvánulása az önmegtagadás.

Isten kiengesztelte a világot önmagával, és ránk bízta a megengesztelődés szolgálatát (18).

Ezt a kegyelmi ajándékot először önmagunk között kellene gyakorolnunk, hogy aztán a világban is éretten és helyesen legyünk önmegtagadók, és Istennek kedves módon gyakoroljuk a világban a megbékéltetés szolgálatát (19).

Önmegtagadás nélkül a keresztyénség nagy családjában olyan falak épülnek felekezetek, tanítások, írásértelmezések, kegyességi irányzatok között, amelyek áttörhetetlenek, szétszabdalják a Krisztus testét ezernyi lakhatatlan szobácskára, lassan egyszemélyes bunkerekre, miközben az egész keresztyénséget, magát a keresztyén üzenetet erőtlenítik el.

Az idei ökumenikus imahéten a szimbolikus cselekmény tizenkét egyforma méretű dobozból egy falat formál. Ezeken az „építőelemeken” azok a bűnök szerepelnek, amelyek elválasztanak bennünket egymástól, és amelyeknek mindegyike az önmegtagadás hiányából fakad.

Az Úr tehát azt kívánja tőlünk (Mikeás 6,6-8), vagyis az az Úr útja (Zsoltárok 25,1-5), hiszen Ő előbb szeretett bennünket (1János 4,19-21), hogy tagadjuk meg önmagunkat: „Mert, aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Máté 16,24-26).

Az önmegtagadás lényege a következő!

Jobban szeretem Krisztust, mint önmagamat. Fel merjem tenni a kérdést, hogy jobban szeretjük-e Jézus Krisztust, mint a saját felekezetünket, a saját belső csapatunkat, a saját tanainkat, a saját írásértelmezésünket, és a saját kegyességünket? Így értsük az önmegtagadás lényegét: Jobban szeretem-e Krisztust, mint önmagamat?

Jobban szeretem Krisztust, mint önmagamat; és jobban szeretem a Krisztusban testvéremet, mint önmagamat. Tehát vallom-e, hogy aki hiszi, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, az nekem Krisztusban testvérem? Csak a testvér önmegtagadó szeretete után lehet bármilyen szinten beszélni arról, hogy miként valósulhat meg a keresztyén önmegtagadás a világban, az élet farkastörvényei között. Ez egy izgalmas, bonyolult kérdés, de most nem ide tartozik.

Az önmegtagadás az a csodálatos ajándék, amelyben feltámad az ember, valóban új életre jut Jézus Krisztus szerelme által, aki meghalt és feltámadott. Vagyis: egyedül csak az önmegtagadásban teljesedhet ki az én életem is. Az önmegtagadás tehát nem önmegsemmisítés, ellenkezőleg, az önzés az, ami megsemmisít. Az önmegtagadás soha nem jelenthet önmegvetést, az egyén szempontjából.

A keresztyénség nagy családjára nézve, mindez azt jelenti, hogy mivel az önmegtagadás, a nagy parancsolat mintájára (Máté 22,34-40) mindig Isten szeretetéből indul ki, és úgy közeledik a másik emberhez, ezért a keresztyén önmegtagadás, a keresztyénség nagy családjára nézve, sohasem lehet azonos az önfeladással. A keresztyén önmegtagadás mindig a szelíden határozott, bátor bizonyságtételben mutatkozhat csak meg. Ezt korunkban sajnos fontos hangsúlyozni, és üzenjük mindenkinek, aki ezt a kettőt összekeveri egymással.

*

Fontos a megújulás, de soha nem öncélú megújulásra van szükség, hanem mindig az Isten cselekvéséből fakadó új segíthet csak rajtunk.

Ennek az újnak forrása Jézus Krisztus szerelme.

Ennek az újnak tartalma, testet öltése a keresztyén önmegtagadás.

Isten Igéje az idei ökumenikus imahéten SÜRGETI EZT A VALÓSÁGOS MEGÚJULÁST, és ez a sürgetés az idők jeleiben, tényleges eseményekben is igazolódik.

A Krisztus szerelme szorongat bennünket erre a megújulásra (14-15).

Sokféleképpen lehet fordítani a „szorongat” kifejezést.

Enyhébben fogalmazva így is mondhatjuk: Krisztus szerelme ösztönöz, inspirál, indít, motivál bennünket, így sürgeti a megújulást.

Keményebben fogalmazva azonban azt mondhatjuk, hogy Krisztus szerelme nemcsak késztet, hanem kényszerít bennünket!

Olyan ez a kényszerítés, mint amikor hajótörést szenvedtünk mindannyian, és csak egy nagy mentőöv áll rendelkezésünkre, így mindnyájan kénytelenek vagyunk ebbe a mentőövbe kapaszkodni, és az egyetlen látható szigetre együtt kijutni.

Ez az egyetlen mentőöv, ez az egyetlen látható sziget a mi Urunk Jézus Krisztus.

Egyedül Krisztus (solus Christus)!

Katonaként Marcaliban, a nyolcvanas évek elején különböző felekezetekből való teológusok minden fenntartás nélkül együtt újultunk meg Jézus Krisztus színe előtt, így megálltunk, egyébként elmerültünk volna a hullámok között.

 „Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme, új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával, Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” (17-18).

(II.) Közös megemlékezések a  „Reformáció 500” esztendejében

A „Reformáció 500” programsorozat legfontosabb országos alkalmain közösen vettünk részt.

• Január 6–án az országos nyitó ünnepségre került sor a MÜPA–ban.
• Április 26–án megnyílt a „Reformáció 500” emlékkiállítás a Nemzeti Múzeumban.
• Október 1–én a Deák téri evangélikus templomban, zenés istentisztelet keretében nyitottuk meg az ORH rendezvénysorozatot, és Uránia Gála kivételével minden éves reformációi alkalmunkat megtartottuk.
• Október 5–én a Parlamentben emlékülést tartottak.
• Október 13–án Evangélikus Református Közös Zsinaton folytatódott a megemlékezés.
• Október 31–én a Budapest Arénában ünnepi istentiszteleten és egész napos programokkal adtunk hálát Istennek a reformáció ajándékaiért.

Az országos alkalmak mellett számos Kárpát-medencei és külföldi alkalom tette áldottá a közös megemlékezést.

Köszönjük, hogy sok helyen a nem protestáns testvérek is bekapcsolódtak az emlékezésbe, hiszen mindannyian az egy, szent, egyetemes Anyaszentegyház tagjai vagyunk.

Emlékezésünkben a reformáció egyházi és társadalmi áldásai mellett bizony szóltunk annak „áldott terheiről” is.

Minden protestáns felekezetben a rendszeres évi programok a „Reformáció 500” jegyében kerültek meghirdetésre.

Közben vándorprogramok, kiállítások, zenei alkalmak, tudományos és kulturális konferenciák, fórumok, disputák színesítették a megemlékezéseket.

Köszönjük, hogy számos város, település polgármestere is kezdeményezett ökumenikus megemlékező alkalmakat.

Így nyitottuk meg a „Reformáció 500” emlékévet Székesfehérváron, január 28–án; vehettünk részt fórumon Győrben, március 9–én; Sopronban, szeptember 20–án; Balatonkenesén október 20-án; Zalaegerszegen október 27-én; Kaposváron október 29-én.

Sok helyen avattunk közösen reformációi emlékhelyet, Luther, Kálvin és a magyar reformátorok tiszteletére.

Imádságban hordoztuk egyházmegyéink és gyülekezeteink megemlékező ünnepi alkalmait is, igyekeztünk minél több helyre eljutni.

Kiadványaink ebben az esztendőben szintén a jubileumi évre koncentráltak.

(III.) A MEÖT rendszeres éves szolgálata a 2017. esztendőben

Az ünnepi megemlékezések mellett az éves, megszokott programok, szolgálatok nagy része is rendben megtartásra kerülhetett. Ezt a tényt Főtitkár úr és az elnöki beszámoló szolgálati naplója is tükrözi.

Hadd soroljam fel a legfontosabb, idén is megtartott, rendszeres éves alkalmakat:

• Ökumenikus imahetek (számomra nemcsak az országos alkalmak, hanem a teljes Dunántúl tekintetében is).
• Házasság hete.
• Betegek világnapja.
• Egyéb imahetek (Alians imanap, női imanap).
• Pünkösdi vigília.
• „Ez az a nap” találkozó.
• Protestáns augusztus 20.
• Szeptemberi teremtésvédelmi alkalmak.
• Az „Október a reformáció hónapja” rendezvénysorozat, ide értve a zenés megnyitót, a missziói napot, (az Uránia gála az idén a Reformáció 500 sok rendezvénye miatt elmaradt), a közös reformációi úrvacsorás istentiszteletet, és az október 31-i koszorúzást és istentiszteletet.
• Decemberben megtartottuk közgyűlésünket az előírt napirendi pontokkal.

Az éves feladatokon túl, mint elnök, az elmúlt évben is rendszeres feladatokat láttam el, örömmel, tisztségemből következően.

• Vezettem az elnökségi üléseket.
• Rendszeresen részt vettem „A három egyház püspökeinek találkozóján”.
• A három egyház püspökeinek MTV-s fóruma a 75 adásnál tart, havonta egy alkalommal.
• Vezetem a Magyar Bibliatársulat Alapítvány Szöveggondozói Bizottságának üléseit, és köszönöm Szebik Imre püspök úrnak, hogy a Bibliatársulat Alapítványi ülésein elnököl.

Külön köszönet minden munkatársnak, főképpen Főtitkár úrnak az odaadó munkáért.

A MEÖT bizottságai az elmúlt öt esztendőben is, a lehetőségek keretei között, buzgón végezték a rájuk bízott feladatokat.

Itt köszönjük meg a Teológiai és Keresztyén Egység, a Szociáletikai, a Női, a Missziói és Evangelizációs-, Theológiai Szemle, az Október a Reformáció Hónapja, a Vallásközi és Dialógus, az Ifjúsági Bizottságok munkáját.

Meg kell emlékeznem az ökumenikus mozgalomhoz kapcsolódó több kiemelkedő szolgálatról, támogató szervezeteink és az Ökumenikus Szeretetszolgálat munkájáról.

Ne felejtsük, olyan korban élünk, amelyben Isten Lelke arra buzdít bennünket, hogy együtt hirdessük és éljük meg Jézus Krisztus evangéliumát.

Ennek része a diakónia, különösképpen azok felé, akiket az Isten ránk bízott, valamint ennek a szolgálatnak része a keresztyén kulturális örökségünk védelme is, vagyis gyökereink megerősítése.

De a keresztyénség nemcsak diakónia, és nemcsak kulturális örökségvédelem, hanem ennél sokkal több. Annak megvallása és megélése, hogy Jézus Krisztus az egyetlen megoldás, aki örök életet, üdvösséget ajándékoz a világnak.

Ennek a szolgálatnak elengedhetetlen eleme a prófétai hang bátorsága, amikor merünk kiáltani is, rámutatni arra, ami nem Isten akarata szerint való, ami nem jó, és nem szolgálja sem Isten dicsőségét, sem a másik ember javát.

Mindezek mellett hadd fogalmazzam meg azt az állandó imatémámat is, hogy naponta kérem Megváltó Urunkat, hogy emberi önzés, gyarlóság, a megújulás köntösében feltűnő önmegvalósítás okán ne engedje továbbszakadozni az Ő szent testét, látható egyházát.

(IV). MEÖT elnöki szolgálati napló a 2017. évről

Jelentésem elfogadását kérve, áldáskívánással,

Budapest, 2017. december 3.

Steinbach József, püspök, MEÖT elnök