Reformáció 500 ARÉNA

Megérkezett az emlékév kiemelt eseménye, az október 31-i Nemzeti Megemlékezés programja. A Papp László Sportarénában délelőtt 10-től délután 15 óráig tartó események részletes leírását az alábbiakban olvashatják.

Ökumenikus Istentisztelet

Az egész napos megemlékezést ökumenikus istentisztelet vezeti be, melyre az igei ráhangolást Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök tartja, míg a bűnbánati meditációt és az evangéliumhirdetést Bogárdi Szabó István református püspök. Igét hirdet Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke.

Reformáció Emlékév köszöntő emlékező program

Az Istentiszteletet követően Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, a program házigazdája köszönti a megjelenteket. Ezután tekinthetjük meg a Reformáció Emlékév képi összefoglalóját. Lovász Irén énekét követően pedig sor kerül Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének beszédére. A miniszterelnöki beszéd után a népszerű énekes, Molnár Ferenc Caramel „Mely igen jó az Úristent dícsérni” énekfeldolgozását hallgatjuk meg, majd két európai protestáns egyházi vezető: Gottfried Locher és Heinrich Bedford-Strohm köszönti videóüzenetében az ünneplő gyülekezetet.  A programot vers, és a Kaláka együttes száma színesíti.

Az ebédszünet után, 13:00 órától a Keresztmetszet evangélikus és református fiatalokból álló könnyűzenei együttes műsora, illetve Bánki Beni reformáció témájú, slam poetry előadása gazdagítja a programot.

Gálaműsor

A 13.30-kor kezdődő gálaműsor részben a Reformáció Emlékévben lezajlott programokra, bemutatókra épül, részben pedig új, kifejezetten erre az estére készült produkciókból áll. Műfajában rendkívül változatos: filmbejátszást, verseket, kórusműveket, zenei produkciókat, könnyűzenei számokat, s tánckoreográfiákat is láthatunk a reformáció szellemében.

Zenei részről nagy szerepet kap a Kaláka Együttes és Pálúr János, továbbá Tóka Ágoston orgonaművészek. Fellép Mező Misi és barátai, míg Lovas Iréngyönyörű zsoltár részleteket énekel. Magyarországi zenei ősbemutató is lesz, Gárdonyi Zsolt „Calvin Suite” című harsona kvintettje, amelyre az Experidance táncosai mutatnak be egy koreográfiát. Részletek lesznek a híres Sárospataki Hitvitából kiváló színművészek előadásában, akiktől az est folyamán ezen kívül több gyönyörű verset is hallhatunk. Akik ezeket előadják: Rajkai Zoltán, Lux Ádám, Quintus Konrád, Pap Katalin. Megtekinthetjük a Reformáció Emlékbizottság kisfilm pályázatának nyertes alkotását, és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásából is láthatunk részletet, amely a Reformáció Emlékév tiszteletére hirdetett drámapályázatot.  Mindezt gyermeki bájjal és igazi művészettel a Vox Iuventutis debreceni gyermekkórus dallamai kísérik. Ezeken kívül az ezen az estén szerte Németországban egyszerre bemutatásra kerülő „Luther” című musical előadásába is bekapcsolódhatunk. A Pünkösdi Zene Misszió vezetésével pedig reméljük, a közöség is együtt énekel majd a szereplőkkel. A gálaműsort Bényi Ildikó és Gundel Takács Gábor narrálják.

A napközbeni programok alatt az egyik emeleti helyiségben kiállítások láthatóak, fotókiállítás, valamint reformáció történeti kiállítás. A másik terembena gyerekek részére egész napos programok, színházi produkciók, táncprogram, foglalkozások, játékos vetélkedők lesznek.