Sok beszéd helyett beszéld el!

OLVASANDÓ: PÉLDABESZÉDEK 10,19

„(19)A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére”[1]

Sok beszéd helyett beszéld el a lényeget, hogy minél kevesebbet tévedj ebben a kusza világban – így összegezhetném a fenti igevers üzenetét.

A történetek üzenete

A Biblia tele van történetekkel, a lényegi üzenetek történeteken keresztül szólalnak meg, az ószövetségi és a jézusi példázatokról nem is beszélve. Megváltásunk örömhírének tudtul adása Jézus Krisztus történetén keresztül jut el hozzánk. Saját történeteink, az Isten színe előtt megélve szintén „mennyei példázatokká” válhatnak.

Ez a „módszer” az igehirdetéstől sem lehet idegen. A „narratív igehirdetés” egy oda illő, „párhuzamos” történet segítségével magyarázza el az éppen aktuális igeverset.

Ilyenkor látszólag a történet áll a középpontban.

Ez a történet persze sokféle lehet, így filmhez, vagy valami másfajta alkotáshoz fűződő elbeszélés is lehet.

A narratív igehirdetés nem mondja ki a kapcsolópontokat az általa elmondott történet és az adott igeszakasz között, vagyis nem feladata a direkt aktualizálás.

A történet árnyal, és mégis a lényegre mutat; – a történet éppen ezért megóv a tévedéstől, amivel tele van az életünk, tegyük hozzá, hogy Isten szemében minden tévedés bűn, vagyis az Ő tökéletes akaratának megsértése;[2] – a történet elbeszél, ahelyett hogy lefárasztana a beszéddel; a történet „eszes”, mert vigyáz a beszédre. – Egy történet elbeszélése a mai igevers megélése, gyakorlása: „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére”. A történetek története pedig megváltásunk története, amit el kell beszélni gyermekeinknek; – sokféle, mindenféle történettel is csak ezt az egyet!

A Példabeszédek könyvének magyarázata során az előttünk álló igeszakasz témája hasonló az előzőhöz; ezért pont itt az ideje, hogy most „kipróbáljuk” az un. narratív módszert.

Az üzenetben rejlő történet

Minden üzenet egy megélt történet sűrítménye.

De fordítva is igaz, minden történetben ott rejlik a sűrített üzenet.

A mai igeszakasz lényegi üzenete röviden összefoglalható, címszavakban.

Ezeket megfogalmazva, kikerekedhet azokból egy-egy ki nem mondott történet.

– Manapság sok a „beszéd”: a tömegkommunikációs formák ezernyi csatornájának feldolgozhatatlan ingere.

– A sok beszéd, kommunikálás, sok tévedést rejt magában, mégis hat ránk, annak igazságtartalmától függetlenül. A sok „beszédben” elkerülhetetlenek a tévedések. Hogyan tudjuk kivonni magunkat ezek alól? Néha pedig ez a „kivonulás” életmentés lenne.

– Eleve, az ember alapvető nyomorúsága az, hogy életében elkerülhetetlen a tévedés, főleg, ha sokat beszél, ingerel, ügyködik.

– Vigyázzunk! A kevesebb több: tehát, többet hallgatni, figyelni; – és ha kell, akkor szólni (Jakab 1,19-20).

– Az igehirdetés, a keresztyén bizonyságtétel csodája az, hogy bátran szóljuk az Úr beszédét. Ehhez azonban egy héten át, vagyis egy bizonyos időn át hallgatunk, figyelünk, imádkozunk, hogy aztán vasárnap hűségesen szólhassunk. Amennyiben pedig az igehirdető hűséges, abban nem lehet tévedés.

A történetben rejlő üzenet

A fentiek értelmében, a sokféle történet közül találomra elbeszélek egyet – ami szintén csakis az „Egyetlenre” mutat.

Látszólag ennek a történetnek semmi köze sincs a fenti igevershez, vagy mégis?

Gyülekezeti filmklubunk 62. filmje volt az 1977-ben vetített „Kálvária” című alkotás.

Ebben a filmben egy „egyszerű” és mégis mélységekbe és magasságokba röpítő történet áll előttünk, amely a második világháború idején játszódik.

Követhető a történt, kevés a beszéd, vagyis az inger, és mégis hatalmas kérdések tornyosulnak elénk, minden hatásvadászat nélkül, egyszerűen csak a történet megjelenítése által.

Ez az egyszerűség, amely nem bonyolít, sem az elbeszélésben (a narratívában), sem annak elmondásában.

Ez a „kevés” igazán több lesz.

Ez a „kevés” így segít elkerülni a tévedést; – illetve segít jelezni, hogy legalább a tévedésekről való beszéd sokkal megfontoltabb és árnyaltabb legyen az életünkben.

Az alkotó életének történetében rejlő üzenet

A rendezőnő életének „narratívája”, avagy néhány fontos alapadat a filmről:

A filmet forgalmazó ismertetőben az alábbi néhány általános sor olvasható. A tragikus sorsú, fiatalon elhunyt rendezőnő, Larisza Sepityko fő műve ez a felemelő és katartikus élményt nyújtó orosz alkotás. A film hőseinek legnagyobb próbatétele következik, amikor a náci fogságban dönteniük kell a túlélés vagy az elvek melletti bátor kiállás között. A keresztény filmművészet egyik legnagyobb jelentőségű alkotásának tartott film egy ember bukásáról és egy megalkuvást nem tűrő hős diadaláról szól, miközben hitet tesz amellett, hogy az élet minősége, és nem a hossza a  lényeges. Rendezte: Larisza Sepityko (1938-1979). Hossza: 111 perc. Fekete-fehér, feliratos.

Amikor a rendezőnő negyvenegy éves korában, autóbalesetben meghalt, mindössze négy alkotást hagyott hátra. Tizenhat év, négy film. Hiányát nemcsak tragikus halálának felidézésekor érezzük, hanem hétköznapi dolgainkban is nélkülöznünk kell azt az embert, aki valamin folyton töprengett… Élete is igazolja az Igét: kevés alkotás, kevés beszéd, vigyázó beszéd, de az megfontolt és lényeges, mert nem akarja a tévedéseket elmélyíteni. „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére.”

A filmet ma megtekintve eszünkbe sem jut propaganda filmnek tekinteni, bár akkor bizonnyal, legalábbis a hivatalos szempontok szerint, csakis annak készülhetett.

Az alkotás történetében rejlő üzenet

A film narratívája:

Mit látunk a világból? Le lehet-e „pucolni” a reménytelenül és halálosan gyönyörű havas ágakat, hogy lássunk valami ígéretesebb valóságot?

A film első egysége egy falunyi ember menekülése. Festői havas táj, templomtorony, dombok, zúzmarás, fagyos fák, erdők; – csend, békesség mindenütt. Legalábbis az lenne, de ahol az ember levegőt vesz, ott a békesség csak átmeneti illúzió. Egyszerre csak kétségbeesett kiáltásokat hallunk, menekülő férfiakat, asszonyokat, gyerekeket látunk, és az idilli hófehér táj békesége nem tér vissza többé. A németek feldúlnak egy belorussziai falut. A helyiek az erdőbe bújva védekeznek, most sikerül egy időre egérutat nyerni. Lihegve, szétesve remeg mindenki a hideg hóban ülve, a fatörzseknek dőlve, némán, arcukra fagyott izzadtsággal és könnyekkel. Havat „isznak”, magokat esznek. Egy mag leesik, felveszik a hóból.

A film második egysége onnan kezdődik, amikor ezek közül két katona útnak indul, hogy felderítse a terepet. Mindenhol jéghideg, kilátástalan hómező, csípős szél, néhány lépés is súlyos erőfeszítéseket igényel. Úgy adódik, hogy a németeknek jelentő besúgónál kötnek ki, megmelegszenek, élelmet szereznek. Tovább vonszolják magukat a hóban. Mindenhol, minden életveszélyes. Újból ott az ellenség. Tűzharcban az egyikük, „a szép krisztusarcú” megsebesül, már-már feladná, de a társa visszamegy érte. Egy erdészházban pihennek meg, ahol három gyerek várja az anyjukat, aztán amikor az asszony is visszatér, a németek lecsapnak rájuk.

A film harmadik egysége a két férfi vallatásának megjelenítése a fogságban. Egyikük, az angyalarcú kitart; – a „sima tekintetű” vallató irgalmatlanul megkínozza; – a másik félti az életét és együttműködne. A vétlen, de elhurcolt asszony meg pucolja a vért az állandóan súrolt és mégis embertelenül koszos padlóról. Éjszaka a patkányoktól hemzsegő pincében töltik az utolsó órákat; később a korábban már megismert besúgó is itt köt ki, és egy tíz év körüli kislányt is belöknek ide.

A film záró egysége másnap reggel történik. Likvidálni kell a partizánokat, akik németeket öltek meg, vagy azokkal és azok egységeivel működtek együtt. A krisztusarcú kitart; – barátja kétségbeesik és elfogadja a vallató ajánlatát, hogy életben maradhasson; – az asszony hiába könyörög az életéért, mi lesz a gyerekeivel; – a besúgó imádkozva, megnyugodva megy a halálba; – a kislány pedig nem is érti, mi történik vele. Rideg, hideg emelkedőn meneteltetik őket a sortűz helye felé, aztán az emelkedő tetején öt bitófát látnak. Golyó helyett kötél. Az asszony még könyörög, aztán csak ingatja a fejét, nem hiszi el, hogy ez vele történik, hogy belekerült valamibe, amihez semmi köze. Az ötödik kötél üresen marad, mert az igazi áruló nem a besúgó, hanem a „krisztus-arcú” barátja, aki átállt az életéért. A kislány szó nélkül viseli a történteket, pedig neki még egy ládát is kell a lába alá tenni, hogy elérje a kötél a nyakát. Jönnek a bámészkodók a helyi faluból. Jól sikerült minden, mondja a német tiszt az akasztás után, majd folytatódik az akasztás előtti vidám zene, és a többi tiszt tovább fütyörész. A „júdás” visszatér a németek táborhelyére, ám nem lehet így tovább élni, de még a budiban sem tudja felkötni magát, mert nem hagyják egyedül sehol sem, hiszen „számítanak rá”. A tábor kapuja tárva tátong, gyönyörű havas táj mindenütt, de nem lehet menekülni sehová sem. „Konyec filma.”

*

Mégis, van menekvés? Akiben ez a kérdés igazán felmerül, az már elkerüli a halálos tévedést. Minden egyéb tévedés, ami sok beszéddel, pótcselekvéssel, ingerrel nem a lényegre mutat rá, nem az Urat hirdeti, aki Isten Fia, Megváltó. Most csak erre van szükség!

Balatonalmádi, 2016. május 30.

Steinbach József

[1] Beróv devárím ló jehdal pása, vehószék szefátáv maszkíl.

[2] A magyar „tévedés” szónál sokkal erőteljesebb szót, a pesa-t használja a szerző. A héberben a vétekre, bűnre három leggyakrabban használt kifejezés a hattáá, az ávón és a pesa. Bár a tettek következménye mindháromnál valamilyen bűn elkövetése, Isten akaratának megszegése, jelentésük nem egészen fedi egymást: a hattáá mögött elsősorban a céltévesztés gondolata áll, az ávón esetében hangsúlyos valaminek a szándékos elferdítése, a pesa-nál pedig sokszor szándékos árulásról, hitszegésről beszélhetünk (még a politikai szövetségek, egyezségek szándékos megszegése esetén is ez használatos). Ez utóbbi esetében a szándékosság tehát egyértelmű. – Köszönet Dr. Balla Ibolya professzor asszonynak!